A teljes ember - Egyed Péterről

Négy éve halt meg, hatvannyolc éve született. Egyik évforduló sem kerek, csak ő volt teljes ember.

Mi volt a nagyszerű Egyed Péterben? Számomra tényleg az, hogy a teljességet képviselte. Ma már majdnem minden filozófus: filozófus, egy szakma képviselője. Péter sokkal több volt ennél. Irodalomról, zenéről, történelemről, kozmológiáról, politológiáról, mindenről lehetett beszélgetni vele. Amikor a napos oldalon sétált, a német költőket javasolta szorongás ellen, s egyik kötetem megjelenésekor Goethét olvasott a telefonba, pontosabban a Goethe-ről mesélő Eckermannt.

MAGYARADÁS / In memoriam Egyed Péter

Honnan származott ez a minden? Egyrészt nyilván szülői örökség: édesanyja és édesapja ismert értelmiségiek, Egyed Ákos nagyhírű történész. Péter jól gazdálkodott ezzel az örökséggel, a kíváncsiságot, a nem szűnő érdeklődést adta hozzá, soha nem zárult be, és noha nem volt militáns alkat, tudtam, hogy mit fog gondolni éles helyzetekben. 

Nem valamiféle párthűség volt ez bennünk, sem a kisebbség közössége, bár ő abból életkori okok miatt sokkal többet őrzött nálam. Mondhatnám, a szellem színvonala: az, amit mostanság Esterházy bon mot-jával szoktak kifejezni: "Bizonyos szint fölött nem süllyedünk bizonyos szint alá." De nem azért gondolta úgy, hogy ne érje szó a ház elejét, hanem azért, mert valóban azon a színvonalon mozgott, szemben sok mai értelmiséggel, aki a mocsárban röfög.

Kíváncsiságának nem voltak határai: lelkesen szervezte a szárhegyi írótalálkozókat, az elhunyt nemzedéktársairól szóló beszélgetéseket; elhajózott mestereinek szentelt könyveket írt. Szép hűséget ápolt a barátai iránt, s a barátságot fontosnak tartotta.

Péter nem volt szent, és ez nem mindig tette könnyen kezelhetővé. De ma, amikor egyre gyarapodnak a "tiszták", hogy az embernek az a benyomása, mindenki forradalmárnak született már párttitkár vagy besúgó korában, egyre üdítőbb jelenségnek érzem. Elsöprő, csendes humora volt, ennek a paradoxonnak minden hangsúlyával. Kiforgatta az embert, fejtetőre állította, olykor kíméletlenül. 

Szerettem, és egyre jobban szeretem. Ma már nincsenek ilyen reneszánsz emberek, egyfajta önzőség és bezárulás sző be mindent, a futószalagos élet mechanizmusai mindenkit legyőznek. Neki szerencséje is volt, de hát éppen Goethe mondja, hogy a szerencse érdem dolga is. Szociálisan nem túl rokonszenves, nem is túl igaz állítás, Péter kapcsán azonban feltétlenül érvényes.

Annyira sajnálom, hogy máris megszervezték a búcsúkoncertjét.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://jodemenysegfoka.blog.hu/api/trackback/id/tr7817798593

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása