Felkavarodnak a tudatlanságaim - a zsoboki alkotótáborról
Hogy én mi mindenre nem figyeltem! Mi mindenről nem tudtam!
Ilyen kiáltások indultak bennem a XX. Zsoboki Alkotótábor tíz napja alatt.
Mindig is érdekelt minden. Irodalom és színház, opera és graffiti, karikatúra és film (ez talán a legkevésbé, most pótolom). És érdekelt a képzőművészet is. Caravaggio, Van Gogh, Gy. Szabó. Szépen elvoltam a tudatlanságomban.
Most, hogy Noémi képzőművész, persze sejtettem a tudatlanságom. Arra azonban, ami ebben a táborban várt, igazán nem számítottam.
De miért nem?
• Tovább olvasom »
A különös ajtórés - Szabó Vilmos festményeiről
Az ember nézi és látja a világot, s azáltal, hogy nézi és látja, már az övé. Ilyen szempontból is feledhetetlen Székely János verse: "Nekem nagyon hiányoznak majd a föld, a fák, a csillagok, / S hiányzik, hogy én nem hiányzom a világnak, ha meghalok. // Pedig eltűnik belőle a szem (s vele a látomás), / Amely olyannak látta egykor, amilyennek még senki más. // Új látomássá rendeződnek a föld, a fák, a csillagok, / Világ lesz még, de más világ lesz hiánytalan, ha meghalok."
A világ nincs az ember nélkül, anélkül az ember nélkül, aki nézi ezt a világot. A művészek remekül érzékeltetik ezt is. Aki nem tudja megformálni, érzékeltetni, elénk hozni azt a világot, melyet meglátott, az nem művész.
Napok óta nézegetem Szabó Vilmos világát, és kezdettől elragadott. A fiától kaptam meg az albumot, már három napja ezeket a képeket bámulom. A három nap kevés, ha kimondom, de ha meggondolom, hogy a festmények folyton ott állnak a retinámon, nem tudom "leakasztani" őket, akkor nagyon sok.
Limlomok, Semmiségek — több képe címében jelzi, hogy olyan tárgyakat fest, melyek apróságok. De hát ha úgy tetszik, Van Gogh napraforgói is mik? Éppen ez az, amit egy művészi érzék híján levő embernek nehéz elmagyarázni. Hiszen azok is csak napraforgók, ezek meg harapófogók, szegek, teknők és más használati tárgyak.
Kemény a vonaluk, kézbe foghatók, kézre állók. Erős világ a Szabó Vilmos tárgyi világa, de ha "összenézzük" az olyan képekkel, mint amilyen az Emlékek, kénytelenek vagyunk felülvizsgálni megállapításunkat. Mert van egy nagyon, nyugtalanítóan szürreális világ a nagyon tárgyias világ mögött.
A különbséget talán úgy lehetne feloldani, hogy csak az lát, bármit csak az lát feszülten, aki a határon áll valahogyan. Nem az lát, aki bent van, és nem az, aki kint, hanem az, aki az ajtórésben. Talán (ez utólagos magyarázat, de ilyen utólagosságok nélkül nehéz bármit is mondani a művészetről a túl egyszerű "tetszik"-"nem tetszik"-en kívül) ez rántott rögtön magához, ez az ajtórésből-szemlélődés. Vonzott, vonz most is ez a se kint-se bent állapot. Emberileg nem lehetett könnyű, de hát tudjuk, pokolra kell annak menni.
Talán azért olyan kézre állók a tárgyak, hogy a kísérteties emlékek-látomások között kapaszkodhasson valamibe az ember. És milyen szép, amikor találkozik a két világ, például az Önarckép gyertyával vagy a Kisbaba című képeken.
Szívesen sétálgatok ebben a különös ajtórésben. Egész folyosó lett már a lelkemben.
A parázsgolyó fényeiről - Soó Zöld Margit művészete