A folyamatos szemforgatás
Egyszerre rájöttem, miért viseltetik a magyarság egyik (meglehetősen nagy) része olyan szent irtózattal Alföldi Róbert igazgató kezdeményezései iránt. Sejtettem ugyan, és éppen ezt sejtettem, de ennél elfogulatlanabb tanút és egyértelműbb bizonyítékot keresve sem találhattam volna.
Az Egy rózsaszál szebben beszél kedvenc könyveim közé tartozik. Úgy lopakodott be Bókay János az életembe, mint azok a történetek, amelyek a legszebb emlékekké válnak: észre sem vettem, már a részévé vált. Olyan regény ez a János vitéz szerzőiről, Kacsoh Pongrácról, Heltai Jenőről és Bakonyi Károlyról, a hangulatról, amelyben az az idő ázott, amit csak szeretni lehet, főleg a slágerok bolondjának.
De Kacsoh nem a János vitézzel kezdte, hanem a Csipkerózsikával, egy leányiskolában előadott daljátékkal. A leányok énekeltek, a fiúgimnázium diákjai zenéltek. Bókay azt írja a lányok Kacsoh iránti lelkesedéséről: "Szerették? Nem, rajongtak érte, valamennyien. Szerelmesek lettek belé, a gyerekszerelmek komolytalan és mégis oly elragadtatott szerelmével. Rá se hederítettek többé a fiúkra, a Bélákra, Gyulákra, Palikra, egyetlen név létezett csak a számukra: Pongrác... Kacsoh Pongrác. Szebb ez a daljáték minden operettnél, amit a színházakban játszottak – legalábbis ők azt hitték, noha még nem voltak operettszínházban soha, hiszen egy szemérmes úrilány csak a Nemzetibe járhatott, oda is ritkán, olyan erkölcstelen darabokba nem, mint amilyen az Ember tragédiája, Isten őrizz!"
Ugyanaz és mégsem ugyanaz. Az a kor szemforgató volt, de ha ma nézünk vissza rá, úgy találjuk, vállalta ezt az erénycsősz szerepet, s a lányokat nemcsak arra tanították meg, hová ne menjenek, hanem például arra is, hogyan illik viselkedni. Ma már az is üvegből iszik, az is eltapossa a cigarettacsikket, aki elsápad, ha Alföldi nevét meghallja. Ma már annak az anyukának-apukának a szájából is hullik a fasz meg a vazze, aki odavan, ha levetkőznek a színpadon.
Akkoriban az is ragaszkodott a szabályokhoz, aki hivatkozott rájuk; ma már nem ragaszkodik, csak hivatkozik. A művészetet és a művészt egyik sem értette meg, mégis szívesebben lennék Heltainak a kortársa.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.