Rákattanni egy bal átlövőre…
Megtaláltam egy régi írásomat. Öt évvel ezelőtt lelkesedtem be ennyire, de enthuziasmusomat senki nem vállalta. Hát most itt van – egy kicsit poros, egy kicsit veretes, de az enyém...
Ki hitte volna, hogy egyszer majd a kézilabda forró rajongója leszek?! Egyetlen pillanatig sem szerettem, egyetlen szabályát sem értettem, s így azt sem, ugyan miért dobigálják egymásnak a labdát a játékosok? A gólért, persze, de olyan göröngyös út vezetett a gólig… Nem túl hosszú, bár hajh! nem is túl rövid életem során már röplabdáztam és kosaraztam, a fociról nem is szólva. A kézilabda ellenben…
Olykor azért belepillantottam egy-egy közvetítésbe, már csak azért is, hogy ne kelljen előítéletek rabjának éreznem magam. Legfeljebb tíz perc múlva azonban rémülten kapcsoltam ki a készüléket: semmi nem úgy történt, ahogy vártam vagy képzeltem – maradtam tehát az ellenszenvvel.
Most viszont tényleg rajongóvá válok, vagy legalábbis jó úton vagyok afelé. Decemberben ugyanis felfedeztem az origón egy hírt a debreceni kézilabdagáláról. A cím mellett egy szép nő fényképe állt, gondoltam, rákattanok.
Hát hogy is mondjam… Mai napig sem tudom, mi az a bal átlövő, hol lövi át a balt és hogyan, de ha minden bal átlövő ilyen szép, akkor az összes eddigi unalmat és ellenszenvet visszavonom. Kiderült ugyanis, hogy Kindl Gabriella portréját csodálom, s megnézvén a kapcsolódó linket, többet is találtam belőle. S hogy mire rá nem jön az ember ilyenkor…
A bal átlövők szépek. Nézegettem Kindl Gabriellát, és rajongtam az érzékiségéért. Azok a mandulavágású türkizszemek! Hát azokért már kézilabdázni is érdemes… Az egyik fotón hátrasimítja szőke haját, úgy néz a kamerába, s ettől a mozdulattól a szeme még mandulábbá válik. Ekkor éreztem azt, hogy akár hetest is dobnék…
Néhány napig elvoltam Kindl-lel, aztán ahogy nézegettem a többi képet, Tápai Szabinán akadt meg a szemem – és ismét boldog lettem. Ő annyiban különbözik társától a bal átlövésben, hogy az egyik képen első látásra szolidabb, békésebb, mondhatni, kispolgáribb kinézete van, mint válogatottbeli csapattársának. De kizárólag első látásra. Mert ahogy az ember tekintete megállapodik a dacos ajkán… hát rögtön sejti, hogy miféle sejtelmes titkok teszik ezt a lányt annyira tehetségessé.
Sajnos, nem tudtam ott lenni a debreceni gálán, de ők ketten az én királynőim. Közben pedig megpróbálok végignézni egy kézilabdameccset…
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.