Aki nem feküdt le
Miért nem jó ragaszkodni a butaságainkhoz, a lustaságainkhoz, a merevségeinkhez – ezt tudtam meg újra csütörtök este Marosvásárhelyen. Ahogy már tizenhetedik alkalommal, csütörtök este ismét két magyarországi meghívott estjét tartották a Kultúrpalota kistermében: a Podmaniczky Szilárdét és a Schein Gáborét.
Mi tagadás, hozzám nem álltak közel Schein versei. Túl puháknak, túl jámboraknak éreztem őket. El is fáradtam a nyüzsgésben, a könyvbemutatók közötti várakozásban, mindenben. Úgyhogy már éppen azon voltam, nem megyek el. Hazakullogok és lefekszem.
Aztán valahogy mégis odakeveredtem, s a beszélgetés nem lendített ki az ízlésemből. Schein halk volt, szinte hátat fordított a közönségnek, úgy válaszolt Láng Zsolt kérdéseire.
De amikor felolvasott... Valósággal rabja lettem azoknak az érzékeny, sebezhető verseknek, amelyek elhangzottak. Podmaniczky pedig egy olyan fergeteges karcolatot adott elő hibátlan produkcióban, hogy igazán kár lett volna kihagyni.
Az történt, amit mindig mondok a diákjaimnak, igaz, a beszélgetés kapcsán: minden, aminek értelme van ebben a sokszor kibútorozott életben, az kaland- és kockázatvállalás. Aki nem akar meglepődni, menjen haza és feküdjön le. Én megúsztam.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.