Ahogy könnyű
Úgy odabújt hozzám négy nebuló, hogy egy bánat sem maradt a szívemben. A kiscsoport vendégeként jártam az óvodában, ahová az óvónő, egykori tanítványom hívott. Mondogattam ezt-azt, beszélgettem velük, még fel is olvastam néhány gyerekversemet, de a lényeg ők voltak, az elevenen kíváncsiak, akik hálistennek még nem lehettek jólneveltek, következésképpen nem lehettek szemtelenek sem, azt mutatták meg, amit meg akartak, s ezért még nagyobb öröm, hogy hirtelen felállt az egyik, talán Dóri, odaszaladt hozzám és átkarolt, aztán Sári, és a harmadik, aztán a negyedik...
Aztán ment tovább az élet, de már könnyebben mehetett.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.