Orális érdemek
Kitartott nők és férfiak mindig is voltak, mindig is lesznek – létük nem újdonság, melyről én számolok be először. De hát semmi nem új ezen a blogon, legfeljebb annyiban, hogy velem történik meg és valami miatt megérint, vagy annyira indulatba jövök tőle, hogy muszáj a virtuáliába vésnem.
De mi hoz indulatba? Hát ebben az esetben az üresség és a felvágás (nem, ez több, ez felfuvalkodottság) oly messziről látható és érezhető keveréke. Mikor valaki minden egyes szavadon úgy nevet, mintha ő már régen és jobban értené, mint te magad; mikor valaki úgy viselkedik, mintha kalapot kellene emelned előtte vagy boldognak kellene lenned, hogy találkoztál vele; mikor valaki akkor is feszültséget kelt, amikor semmi oka rá – nos, akkor biztos lehetsz benne, hogy egy gazdag és valamilyen szempontból fontos ember orális jobbkeze lett.
Ha erre rájöttél, már meg sem lepődsz a pletykákon: hogy a szeretője házzal lepte meg a születésnapjára (egy lakást ma már akárki tud adni); hogy addig viperáskodott vagy görénykedett, amíg az illetőt annak mindegyik házasságából származó gyermeke megutálta; hogy veled még elegánsan viselkedik ahhoz képest, hogy mással hogyan – minderre csak biccentesz s nem remélsz.
Mert ezek a senkik, akiket korábban észre sem vettél, annyira szürkék voltak, most nagyon valakiknek (VALAKIKNEK!) képzelik magukat, olyanoknak, akiknek minden kijár orális teljesítményükért cserébe, és mindenkitől. Amúgy kitartottak, ebben az egyben azonban rendkívül kitartók.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.