Az érdeklődés rángatása
Ott, ahova a király is gyalog jár, s ahol olvasni szokott az ember, mostanában Brettert olvasok. Nem tudom letenni, mindenféle folyóirat között egyre csak őt lapozgatom, pontosabban az Egyed Péter válogatta, 1979-es Itt és mást című, a Kriterionnál megjelent kötetét.
Vonzó az intelligencia és a műveltség is (régi, úgy tűnik, soha el nem múló rögeszmém: vonzó az arc is, ez a nyakkendősen is gyűrött, megbölcsült arc), a legvonzóbb azonban a műveltség megélése. Bretter nem passzívan tud Ikaroszról, Laokoónról, Kronoszról, Silenusról, Ágostonról és a többiekről – azért tud róluk, mert tudása, pontosabban érdeklődése feléjük vitte-vezette-rángatta őt.
Az idő az egyik nagy téma (Kafkát is ebből a perspektívából elemzi), a mitológia a másik. Mindkettőnek ezer ága nőhet, az egyik azonban a valóság: annak a kornak a valósága, amelyben Bretter élt. A diktatúrában mindenki úgy érezhette, megállt az idő, nincs idő, vagy hiába van; s kiutat csupán az örök emberi példákban kereshetett – és mi lehet örökebb, mint a mítosz?
Mint tudjuk, a Bretter-iskola fantasztikus teljesítményekre képes: Ágoston Vilmos, Egyed Péter, Molnár Gusztáv, Szilágyi N. Sándor, Tamás Gáspár MIklós egytől egyig nemcsak jól csengő, hanem tizennégy karátos nevek.
Bretter akkor halt meg, amikor öcsém született, én meg nagyon sajnálom, hogy soha nem sétálhattam vele a Sétatéren.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.