A megdőlő közhelyek
"A maga Pavljucsenkója meg kiesett. Hát?!" - kérdezi tőlem egy kedves szemrehányó, s valóban, amilyen nagyon rajongtam az orosz csatárért, olyan gyalázatosan kiestek az oroszok a minap.
Az ok? Talán a Kelet, a naptalan Kelet, ahol semmi sem tart örökké. Ukrajna is kiesett (tudjuk, hogy aki a bírót szidja, azt nem lehet komolyan venni, bármekkorát is hibázott légyen a játékvezető), s most már Nyugat-Európán kívül csak két ország van: a csehek és a görögök. Az előbbiek javultak, az utóbbiak ugyanazt a színtelen-szagtalan-fantáziátlan focit játsszák, amellyel a 2004-es EB-t megnyerték - nem csoda, hogy náluk a legmélyebb a pénzügyi válság.
Az olaszok azok, akiket utál az ember a hagyományos (már ez is...) catenaccio miatt, de minden utálat dacára látnia kell Balotelli gyönyörű mozdulatát az írek ellen vagy Pirlónak, ennek a sztoikus Kiss Tibinek a zsenialitását mindig. A portugálok az igazi latinok, cselesek és kiszámíthatatlanok. A franciák a fáradt latinok, akik mögött sok siker és nagy kudarcok tornyosulnak. A németek küzdenek az utolsó lehelletükig, de Schweinsteiger indításaikor az ember mindig elfelejti a fújtatást. Az angolok pedig kemények, a mélyvíztől sem félnek, lásd például, hogyan vetette magát Walcott két ellenfél közé a svéd-angolon.
A foci az a sport, amelynek segítségével újra fel lehet mondani bizonyos közhelyeket, aztán lélegzetvisszafojtva várni, hogy megdőljenek.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.