Rózsák és paragrafusok
Mennyit szidtuk: nyálas, giccses, nyúlós, könnyes! A szentimentális volt a legszelídebb jelző a szótárunkban. S nem gondoltuk volna, hogy egyszer majd visszasírjuk az egykori kor szerelmét, amelyben minden giccs mellett stílus is volt.
A nő kacérkodott és rózsák közé hajolt, melyeket a fiatalember térden állva hozott őneki. Vagy az erkélyen andalodott el a Holdat nézve, alatta meg az ifjú pihegett. Vagy slágereket énekeltek, fentről damilon csüngött az éjszaka csillagostul.
Igen, giccses volt kétségtelenül, de az ember legalább hihette, hogy nem cinikus. Ma már lájkokon és klikkeléseken múlik ez is. Valamelyik nap az egyik krimiben nyomoztak egy mozgásképtelen öregúr csinos hitvese után, s kiviláglott ám, hogy a házassági szerződés úgy van megkoncipiálva, hogy minden második évben mittudomén, mennyit kap a hölgy; annyi porszemből sincsen nálunk. Biztosítást nem is kötöttek, vagy ő nem nyerne abból — világos hát, hogy szereti a férjét!
Nem az asszonyt bírálom, hiszen a világ működik, ez a mai, ilyen törvények szerint. De mégiscsak az emberek tették ilyenné a világot... Másrészt mennyire más volt az az erkély mint a szerelem legfőbb bizonyítéka, mint a házassági szerződés ikszedik paragrafusa...
Boldog idők, midőn még nem hulltak díszeink!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.