So it goes
"Így megy ez." Kurt Vonnegut Az ötös számú vágóhídjának egyik refrénszerű mondatát ismételgetem már napok óta. A könyvet néhány napja kaptam kölcsön egy barátomtól, és azonnal felfaltam. Szokatlan szöveg (például éppen ez a mondat túl sokszor ismétlődik, a tralfamadoriakat sem könnyű megszokni stb.), de egyrészt minden remekmű szokatlan valamiképpen, legfeljebb különösségük mértéke különbözik, másrészt én a színházból is el tudok úgy jönni, hogy talán nem értek valamit.
Summa summarum, a Vágóhíd jó könyv. Vonnegut huszonhárom évig dolgozott rajta, s már ez is rokonszenves: nagy teljesítmények olykor nagy időtartamokat kebeleznek be. Egy olyan szakadozott, fanyarul ironikus, s egészében véve cinikus regényt hozott össze, amely méltán világhírű és megkerülhetetlen. Billy Pilgrim szerencsétlen, miközben valahogy mégiscsak ő a legboldogabb. Egy amerikai Svejk, egy korábbi Forrest Gump.
Az az érdekes, hogy a Svejken kívül hirtelen nem is jut eszembe európai regény, amely ennyire cinikus lenne — ez valami amerikai ügy, amelyhez múlttalanság, a hagyománytalanság nagyvonalúsága és legyintése kell. A 22-es csapdája is ilyen mű: Yossariant sem érdekli a sok hazafias moslék, egyszerűen élni szeretne. Az a szellemi gesztus kell ehhez, amelynek hatására Robert Zemeckis rendezőnek eszébe jut, hogy megszakítsa az áramot, amikor Forrest Gump Vietnamról beszél, s a hangosítás csak akkor jön vissza, amikor Forrest azt mondja: "Hát ennyit Vietnamról."
Vonnegut is csak ennyit tud Drezdáról, ennyit és így. Amikor mások hosszan és sokat beszélnek, s a demagógia mintha összetartaná a mondataikat, ő csak annyit mond: "így megy ez".
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.