Ahogy én képzelem

Figyelem a magyarországi történéseket, és sok minden aggaszt, de egyvalami mértéktelenül — teljesen értetlenül állok a jelenség előtt. Ez pedig a jobboldali ún. értelmiségiek nagy részének kritikátlan hozzáállása a kormány minden intézkedéséhez vagy minden olyan vitához, amelyben a kormányt bírálják.

Még a "hozzáállás" szót is vonakodva írom le, hiszen már az is önállóságot, különvéleményt fejez ki. Ezeknél a közszereplőknél azonban nem lehet ilyesmit felfedezni. 

Olykor ráklikkelek arra a műsorra, amelyben Betlen János beszélget Babarczy Eszterrel, Schmidt Máriával és Tőkéczki Lászlóval, és eddig még egyetlenegyszer sem tapasztaltam, hogy e két utóbbi ne tett volna meg mindent Orbán vagy a kormány tisztára mosása érdekében, lett légyen szó a Wikileaks leleplezéseiről vagy bármi másról.

Vagy itt volt a múltkor ez az ízléstelen örzsenénizés Czakó Gábor részéről. Én már akkor sem voltam meggyőződve magaslati intelligenciájáról, amikor a Beavatás című televíziós esszésorozatát elkezdte, kételyeimet meg is írtam annak idején. Most azonban... Az asszony verve jó, mondta tulajdonképpen ez az ember, aki veszi a bátorságot, hogy Hamvasról értekezzen — Hamvasról, a csodálatos Arlequin szerzőjéről!, Hamvasról, akit minden érdekelt, csak a hatalom és a karrierizmus nem, aki tudott Arlequin lenni, nem csak beszélni Arlequinről.

Hölgyeim, uraim, önök mégiscsak értelmiséginek képzelik magukat, nem? Akkor vajon nem olyan gondolatokat kellene megfogalmazniuk, melyek legalább valamivel meghaladják a sarki fűszeres vagy a viceházmester szintjét? És ha legalább egyszer nem visszhangoznák, ami valamelyik jobboldali politikus száján kiesett... Én legalábbis így képzelnék el egy "értelmiségit".

Vagy ez egyszerűen a rosszul értelmezett "jobboldaliságból" adódik? Hogy aki jobboldali, az per definitionem félti a magyarságot, Trianonnal kel és Trianonnal fekszik, retteg az idegenszívűektől, következésképpen Orbánt és a Fideszt "megmentőnek" tartja, akit/amit csak hódolat illet meg, nem bírálat?

 

A bejegyzés trackback címe:

https://jodemenysegfoka.blog.hu/api/trackback/id/tr734813451

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása