A tablettás bor és a nyomor
Ülünk a pécsi későestben, beszélgetünk, történeteket mesélünk egymásnak. Már vagy két éve nem találkoztunk a lánnyal, azóta sok víz lefolyt mindenfelé. Szóval kortyolja mindenki a magáét, s közben dumálunk és nevetünk. Kint ülünk egy kocsma előtt, hirtelen jó idő lett, igazi mediterrán meleg, már ha van még értelme ennek a kifejezésnek ebben a felkavarodott világban.
Olykor odalép hozzánk valaki, pénzt kér szelídebben vagy rámenősebben. Az egyik kenyeret szeretne venni, a másik gyógyszert. Kényelmetlenül érzem magam, de mindenkinek nem lehet adni, s mint Eörsi mondja az Időm Gombrowiczcsal-ban, ha mindenkinek nem lehet, miért éppen annak, akinek?
Egyszercsak egy ötvenes férfiú érkezik. Először azt hiszem, a szokásos bevezető jön, de nem sokat teketóriázik: "Kérlek, adjatok pénzt, tablettás bort szeretnék venni, kurvára be akarok rúgni." Őszintesége, vigyoros nyersesége annyira megtetszik, hogy rögtön adok neki párszáz forintot.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.