Mozart megöli Salierit

Tegnap végre megnéztük az Amadeust. Nem kapkodtuk el a dolgot, hiszen a film 1984-es; de nem kapkodtuk el akkor sem, ha csalok, és csak azt az időpontot számítom, amikor megvettem – annak is jónéhány hónapja már. Tavaly volt egy akciója az egyik sportlapnak: minden héten egy DVD, nyolc héten át. Én megvettem a formanokat, a Száll a kakukk...ot meg az Amadeust. Az előbbit kétszer láttam már, az utóbbit soha.

De hát mire való lenne a május 1. egy olyannak, aki megvan a természet nélkül is? Ebéd egy vendéglőben, aztán filmnézés. És az Amadeus nagyon tetszett.

"Mozart őrült volt, de nem amerikai őrült" – mondta egy barátom egykor. Nem tudhatom, milyen volt Mozart, de azt tudom, hogy Peter Shaffer jól bánik az ellentmondással: egy közönséges, trágár, ripacs ember a világ legnagyobb zeneszerzője. És jól a másikkal is, hogy ti. egy középszerű zeneszerző megérti ezt a zsenit, féltékeny is rá, gonoszul is bánik vele (tulajdonképpen neki "köszönhetjük" a halálát Shaffer szerint), de meg is érti és nagyra is tartja.

Forman filmje majdnem három óra, de végig leköt – mindig történik valami, és soha nem érezzük az erőlködést. A színészek jobbak már nem is lehetnének, F. Murray Abraham pedig egyenesen zseniális Salieri szerepében. Jó az is, ahogyan Mozart apja rákopírozódik a Don Juan beli Kormányzó alakjára: a fikció szerint rá, az apjára gondolt Mozart, amikor megírta az operát, és Salierinek, aki megértette ezt, éppen ekkor támadt az ötlete, hogyan ölhetné meg lassú és kegyetlen gyilkossággal. Egyetlen kifogásom azok a jelenetek, amelyekről Salieri nem tudhat, holott az egész történetet ő meséli az őrültek házában egy papnak.

Élek a gyanúperrel, hogy Shafferből és Formanból a remény szólt: van olyan középszer, amely megérti a zsenit. Talán voltak ilyen idők, nem tudom, bár Kundera szerint Max Brod sem értette Kafkát, csak szerette (ami azért lehet, hogy több...) Ha körülnézek, azt látom, a középszer puszta sznobériából szeret bárkit is (félreértések elkerülése végett: az középszerű, aki izzadva vágyik valamire, amire a tehetsége nem jogosítja fel); a középszer mindenütt ott van, mindenbe beleüti az orrát, agresszíven fontoskodik, és kárörvendően visít, ha az igazi tehetség kudarcot vall, és nem látja be, hogy annak még a kudarca is termékenyebb, mint az ő sikerei. A középszer folyton az erkölcsről prédikál és nem érti meg, hogy a tehetség megfoghatatlan és besorolhatatlan, és a művészetben az egyetlen ízléstelenség éppen az ő kétségbevonhatatlan tehetségtelensége.

Mozart úgy hal meg, hogy a Requiem-et diktálja Salierinek, aki lelkesen ír és teljesen odavan, de ő maga egyetlen hangjegyet sem tudna leírni ebből a csodálatos zenéből.

A bejegyzés trackback címe:

https://jodemenysegfoka.blog.hu/api/trackback/id/tr295260858

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása