Félszáraz fröccs
Régi barátommal borozunk a kolozsvári könyvheti éjszakában. Ő Kézdivásárhelyen él, én Kolozsváron, de egykor, kutakodó fiatalságunkban mindketten itt éltünk, mert ő is itt tanult.
Írókról beszélgetünk, minő meglepetés. Mennyire szereti Szilágyit, a Kő hull…-tól az Agancsbozóton át a Hollóidőig, nem sok ilyen nagy író zaklatja a billentyűzetet Erdélyben, bár van, aki azt mondja, hogy hát… és a fejét kezdi vakarni. Marhaság, mondom én, egy író nem lesz nagyobb attól, hogy liberális, aki ilyent mond, az valamit nagyon nem ért. Felcsillan a szeme, de hiszen éppen így gondolja ő is, igyunk.
Beszélgetünk tovább, a félszáraz fehér bort buborékos ásványvízzel töltöm fel, de így is berúgok, amire Spiró kerül szóba, akit Csíkszeredában hallott egyszer beszélni, és hát az egy milyen vagány ember, bár van, aki azt mondja, hogy hát… és a fejét kezdi vakarni, e borozás folyamán immáron másodszor. Marhaság, mondom én, egy író nem lesz nagyobb attól, hogy jobboldali, aki ilyent mond, az valamit nagyon nem ért. Felcsillan a szeme, de hiszen éppen így gondolja ő is, igyunk.
Iszunk erre is, arra is. Már folyékony állapotban hullámzok hazafelé, és még egyre azt kérdezem magamtól: ugye, nem őrültünk meg azért mindannyian?
Ó, nem, reménykedik bennem a részeg.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.