Szomorú csütörtök
Remélem, a Lukács fürdő hajdanán, amikor Ottlik és Kodály járt ide, nem úgy nézett ki, mint most, amikor mi voltunk.
Pestre, illetve a budai hegyekbe való megérkezésünk másnapján a Palatinusra mentünk, és az remek volt (nemhiába került fel, mint hallom, a világ tíz legjobb strandja közé.) Csodás víz, bivalykodási lehetőségek, csúszda, büfék, ilyen medence, amolyan medence. Mi tagadás, sokan élvezték, de hát szombaton és nyolcvan fokban mit lehet tenni mást?
Szerdán este azonban találkozunk egy barátommal, és rajongására csütörtökön elmegyünk a Lukácsba, még közelebb is van hozzánk, mint a Palatinus.
Borzadály. A labirintusban nem találjuk a "szekrényes öltözőt", csetlünk és botlunk, amíg egy hölgy útba nem igazít (és mi közismerten hajlamosak vagyunk az eltévedésre, de sok más elkeseredett arcot is láttam...); a vendégek átlagéletkora a plusz végtelen felé tendál (mindenkinek van hely a nap alatt, de hát egy kamasz lánnyal, sőt, még tán magunkkal is inkább kamaszok közé mennénk...); midőn végre átöltözünk és besétálnánk a medencébe, egy öreg vaslady fejcsóválva elmagyarázza, csak az élménymedencébe szabad bemenni sapka nélkül; elmegyünk sapkát kölcsönözni, aztán gumibugyival a fejemen fürdök, mintha a saját nagyapám lennék...
Szóval, Kállai ide, Garas oda, a Lukács nem.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.