Konok körülírás
"A ROZSDATEMETŐ kőfallal zárt udvar a raktárépület mögött. Iparvágány felezi, két oldalán rendetlen összevisszaságban, egymás hegyén-hátán kiselejtezett gépek, behemót kazánok, felismerhetetlen szörnyszülöttek nyomódnak mélyen a fekete salakba, mázsás, penészgombás karokkal mutatnak az égre, várják a tűzhalált. Az udvar végén rácsos, magasra épített vaskapu engedi a sínpárt a macskaköves utcára." — Fejes Endre 90 éves.
A fentieket Szegő János idővonalán olvastam, méghozzá a legjobbkor: néhány napja fejeztem be a Rozsdatemetőt, a Kriterion 1974-es kiadását (ó, Horizont!), melyhez Zirkuli Péter írt alapos és értő utószót. És tudom, hogy Spirónak nagy kedvence Fejes, és hallottam, egy féléven keresztül tanította ezt a regényt az ELTÉn, és nekem is tetszett... hát sok okom volt rá, hogy örüljek ma reggel.
A Rozsdatemető olyan, mint egy magyar Hidegvérrel: egy gyilkosság konok le- vagy inkább körülírása. Fejes nem engedi ki a kezéből az anyagot, hűvösen követi a szereplőket, a riporter makacsságával gyűjti az információkat. Hűvösen, de nem könyörtelenül. A Hábetler család küszködő életében mindig talál valamit, ami szép. Úgy szép, mint a penészgombás karok: egy versben is megállná a helyét. Pallag Zoltán ezt csatlakoztatta Szegőhöz:
"– Ha visszajövök – mondta –, a feleségem leszel. Ne hidd, hogy valaki beleszólhat.
A lány elmosolyodott.
– Én mindig az voltam…
A fiú néhány percig gondolkodott.
– Nem azért szeretlek, mert szép vagy – szólalt meg. – Ezt ne gondold. Kalauz Gyurinak megmondtam, azért szeretlek, mert nem tehetek semmi mást. Lecsukom a szemem, kinyitom a szemem, látlak."
Én meg ezt: "Két évvel később, augusztus huszonötödikén még egy kislányuk született, Hajnalka. Gizike sírt, azt kiabálta, minek születünk folyton. Hábetler alig tudta kivenni Pék Mária kezéből."
Ez a szerelmi vallomás, a gyermek borzalmasan tisztán látó sikolya: szépek. Ugyanakkor az sem véletlen, hogy Pallag sem, én sem hagyhattam ki az előzményeket és az utózmányokat. Fejes nem utazik a szépségre, de megtalálja.
Azért is szeretem Fejest, mert nem alkuszik: nem ragad meg minden alkalmat, hogy a középpontban lehessen; inkább tán azokat az alkalmakat ragadja meg, amikor nem lehet a középpontban. A PIM honlapján van egy képe, ahogy elképzelem őt, az jellemző rá igazán. Enyhén lehajtja a fejét, éppen cigarettára gyújt.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.