Párhuzamos idézetek - 2.
„Szóvá teszi a szerző [Gibbon A római birodalom hanyatlásának és bukásának története c. művében], hogy a legjellegzetesebb arab könyvben, a Korán-ban nincsenek tevék; nekem pedig az a véleményem, hogyha bármi kétség felmerülne a Korán hitelességét illetően, a tevék hiánya önmagában is elég bizonyíték volna, hogy arab mű. Mohamed a szerzője, Mohamed pedig, lévén, hogy arab volt, ugyan honnan tudta volna, hogy a teve sajátosan arab állat; a tevék az ő szemében a valósághoz tartoztak, így nem keltettek figyelmet; egy csalónak, turistának vagy arab nacionalistának ellenben első dolga lett volna, hogy minden oldalt telezsúfol tevékkel, tevekaravánokkal; ám Mohamednek, arab lévén, nem volt miért aggódnia: tudta, hogy a tevék nélkül is lehet arab.” (Jorge Luis Borges: Az argentin író és a hagyomány. = Uő.: Az örökkévalóság története. Esszék. Európa, Budapest 1999. 11. Scholz László ford.)
"Vegyünk három különböző embert, akik ugyanazon a tájon sétálnak. Az egyes számú ember egy városlakó, amint jól megérdemelt szabadságát tölti. A kettes számú a szakmája szerint botanikus. A hármas számú pedig egy helyi földműves. Az egyes számú az a fajta városi ember, akit realista, józanul gondolkodó, tárgyilagos típusnak nevezhetünk: a fákat egyszerűen csak fáknak látja, és tudja térképéből, hogy a szép kis út, amelyen halad, Newtonba vezet, ahol van egy kellemes vendéglő, amelyet hivatali barátja ajánlott neki. A botanikus körülnéz, és a környezet a növényi élet tudományosan pontos kifejezéseivel fogalmazódik meg az agyában: ő biológiailag osztályozott fajokat lát maga körül, konkrét, névvel illethető fákat és füveket, virágokat és páfrányokat, és számára ez a realitás, míg a közönyös turista világa (aki nem tud megkülönböztetni egy tölgyet egy sziltől) számára fantasztikus, ködös, álmatag, sosemvolt világnak tűnik. Végül pedig a helyi földműves világa annyiban különbözik az előző két emberétől, hogy az ő világa intenzíven érzelmi és szenvedélyes, hiszen itt született és nevelkedett, ismer minden egyes ösvényt és fát, és minden egyes fa ösvényre vetülő árnyékát, s mindez meghitten összekapcsolódik mindennapos munkájával, gyerekkorával és ezernyi apró dologgal, amiket a másik kettő (...) egyszerűen nem tudhat az adott helyen és az adott időben. A földművesünk nyilván nem tudja, hogy az őt körülvevő növényi vegetáció hogyan illeszkedik a világ botanikai koncepciójába, míg a botanikus nem tudhat semmi számára fontosat arról a pajtáról, vagy öreg szántóföldről, vagy arról az öreg, zsindelyes házról, amely a személyes emlékek közegében lebeg egy olyan ember számára, aki itt született." (Vladimir Nabokov: Franz Kafka. = Rimbaud Abesszíniában. Esszék. Válogatta és szerkesztette Dobai Péter. Nagyvilág Kiadó, Budapest 1998. 29. M. Nagy Miklós ford.)
A bejegyzés trackback címe:
https://jodemenysegfoka.blog.hu/api/trackback/id/tr115580082
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.