Lélekbogáncs
"...a ruhák vizet lefetyeltek." Ez a mondat ragadt belém a legmélyebben, mint valami lélekbogáncs. A Bálint Tibor Prózagálán hallottam, amelyen egyes diákok az író, mások a saját műveiket olvasták fel. A péntek délután egyes szövegek és produkciók miatt vált emlékezetessé a számomra.
A János Zsigmond Unitárius Kollégium dísztermében megrendezett esemény egyébként bizonyos szempontból már azelőtt emlékezetes volt, hogy egyáltalán odamentem. Egy olyan ember emlékére szervezték, akit szerettem, abban az iskolában, amelyiknek az épületében 12 évig tanultam (akkor Brassai Sámuel Ipari Líceumnak hívták), abban a teremben, amelyben verset mondtam és színjátszottam.
Érdekes, hogy egyrészt azok a diákok érintettek meg a leginkább, akik az egykori épületben tanulnak, másrészt meg azok, akik az új Brassaiban — mintha mindkét csapat az én csapatom is lenne valamiképpen.
A JZSUK-ból Finta Klára, Nagy-Betegh Kamilla és Kovács Péter érkezett. A srác provokatív lazasággal (ez bók!) konferálta fel magukat, aztán elhangzott a három szöveg. Mindegyik jó volt, s a Finta Kláráéban (ebből való az idézett mondat) a bejáratottságot is éreztem, azt a csiszoltságot, amely az írás gyakorlásából érkezik.
A Brassaiból is hárman jöttek: Ecsedy-Baumann Zita, Szallós Kis Csaba és Veres Brigitta. Ők (gondolom, a magyartanár sugallatára és segítségével) három "szereplőként" mondtak el egy Bálint Tibor-írást. Hol az egyik lépett be, hol a másik, remekek voltak, egyet nem botlottak, és aki hallgatta, azt érezte, bármelyik bármikor be tudna lépni.
Azt hiszem, Bálint Tibor is boldogan jött volna el onnan.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.