Hol van az a Tesla
"Rég meghaltak, de amíg én élek, addig ők is élnek." Nagymamám mondta ezt, többször idéztem már, sokáig bíztam benne.
Meghalt Cseh Judit. Hetvennégy éves volt, és az egyik régi barátom, néhány éve kollégám, nála lakott, mikor Vásárhelyre költözött. Azt mondja, Cseh Judit nagyon komolyan vette a fellépéseit, mindig zongoratanárnővel készült rájuk, akkor is, mikor már a rutinjára hagyatkozhatott volna.
"Kik nem tudják bánatimat", "Mondd, hogy szeretsz", "Mikor idegenbe visz néha az élet", "Mikor én még a tavaszban álmodozva jártam" és a többi, mind itt van a fülemben, mint a "Nótáskedvű volt az apám" Madaras Gábor hangján. Régóta CD-re szeretném venni a bakeliteket — most ismét elkezdtem keresgélni köztük.
Ültünk ebéd után, nagymamám félig feküdt, mert az ágyban, én a fotelben, és lemezeket hallgattunk. Nem mindig volt könnyű: nagymamám olykor sírva fakadt, olyankor nemigen tudtam, mit is tehetnék. Csak félig, inkább ösztönösen éreztem, milyen mélyei nyíltak meg benne az időnek.
Madaras Gábor már akkor halott volt, szívinfarktusáról és fia öngyilkosságáról legendákat frissítettek fel édesanyámmal, melyeket azóta sem ellenőriztem, hiszen gondolkodás nélkül elhittem őket.
Eleinte Cseh Judit alakja is ebben a mitikus ködben lebegett — abban az öreges nagyszobában talán még én sem voltam fiatal. De aztán éppen a barátomnak köszönhetően élni kezdett, és ez valahogy jól esett; sokáig, anélkül, hogy sokat gondolkodtam volna ezen, ő lett a nagyanyám valamiképpen.
És most meghalt, a nagymamám lakását rég eladtuk, és még azt sem tudom, hol van az a réges-régi Tesla.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.