Ad notam George Bacovia: Egy románc visszhangja (Ecou de romanță)
Nem élünk már kék ég alatt,
Elment a tavasz is —
Mély sóhajok közt vártalak,
Ma sem vagy itt!
A nyár vitte az éjszakát
S hervadt virágait —
Ott vártalak, ahol a fák,
Ma sem vagy itt!
Aztán elkullogott az ősz,
Összeszedte a rongyait —
Sírtam, hívtalak, hátha jössz,
Ma sem vagy itt!
Holnap pedig már itt a tél,
A fehér bánat meggyötör —
Most már ne jöjj, későn jönnél,
Most már ne jöjj!
S-a dus albastrul cer senin
Şi primăvara s-a sfârşit -
Te-am aşteptat în lung suspin,
Tu, n-ai venit!
Şi vara, şi nopţile ei,
S-a dus, şi câmpu-i veştejit -
Te-am aşteptat pe lângă tei,
Tu, n-ai venit!
Târziu, şi toamna a plecat,
Frunzişul tot e răvăşit -
Plângând, pe drumuri, te-am chemat,
Tu, n-ai venit!
Iar, mâini, cu-al iernii trist pustiu,
De mine-atunci nu vei mai şti -
Nu mai veni, e prea târziu,
Nu mai veni!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.