Póz-dal
Én könnyen vagyok
nehéz ember. Póz, nem póz?
Akárhogy is: valóság.
Negyvenkettőt
végigcsúsztam-tapostam:
Istennek adósság.
Hiszek is, nem is,
tehát hiszek, küzdök
magammal,
tépem a tükröt,
karmolom, rúgom —
vigyori angyal
néz rám, nevet is,
szán is, mit tudom én.
Arcán a kétely,
nem tudja, mit akarhat
ez a Demény?
Pedig oly könnyű:
élni, szeretni, hinni,
nem lódítani magának.
Csak erre vágyik,
ezért vergődik folyton
a hülye állat.
Ezért, hogy örül,
hogyha örülhet, korlátok
nélkül habzsol.
S nem tudja, vajon
élet vagy halál válik ki
a habokból?
De negyvenkettő
életnek is sok, nemhogy
reménynek.
Ha találkoztok,
mondjátok meg ezt ennek a
Deménynek.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.