Ad notam Mircea Dinescu: Fiatalságom, asszonyom... (Sunt tânăr, Doamnă)
Fiatalságom, asszonyom, a bor betéve fújja,
s szemem, a rab, cipeli véremben a szüzet,
hogy lehetnék most ismét gyerekké vakulva,
mikor húsom virul s észben tart minden tüzet.
Fiatalságom, asszonyom, megtanította mégis,
hogy zuhan vissza egyensúlyba az álom,
de ha falatokká válna bennem a fény is,
szétrepedne bőröm, e tigrisfajta zsákom.
Fiatalságom, asszonyom, feszes, akár a hátam,
és üstökösök csecsét szopnám, szívnám tejük,
hogy legyen ég a lelkem és csillagcsontom százam,
s forogjak, mint a hó, pördüljek mindenütt.
Fiatalságom, asszonyom, a szárnyamat kitárja,
még akkor is, ha térdem úgy súrolja a földet,
hogy a bomlás bűze bemerít a borába,
mert tudom, a sok ős szesze a földre lökhet.
Fiatalságom, asszonyom, nem hihet hát neked,
az idő süvítését én még nem hallhatom,
a köd íjászai bár küldik a szedett-
vedett üzenetük — jó estét, asszonyom!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.