Ad notam Mircea Dinescu: Fiatalságom, asszonyom... (Sunt tânăr, Doamnă)

Fiatalságom, asszonyom, a bor betéve fújja,

s szemem, a rab, cipeli véremben a szüzet,

hogy lehetnék most ismét gyerekké vakulva,

mikor húsom virul s észben tart minden tüzet.

 

Fiatalságom, asszonyom, megtanította mégis,

hogy zuhan vissza egyensúlyba az álom,

de ha falatokká válna bennem a fény is,

szétrepedne bőröm, e tigrisfajta zsákom.

 

Fiatalságom, asszonyom, feszes, akár a hátam,

és üstökösök csecsét szopnám, szívnám tejük,

hogy legyen ég a lelkem és csillagcsontom százam,

s forogjak, mint a hó, pördüljek mindenütt.

 

Fiatalságom, asszonyom, a szárnyamat kitárja,

még akkor is, ha térdem úgy súrolja a földet,

hogy a bomlás bűze bemerít a borába,

mert tudom, a sok ős szesze a földre lökhet.

 

Fiatalságom, asszonyom, nem hihet hát neked,

az idő süvítését én még nem hallhatom,

a köd íjászai bár küldik a szedett-

vedett üzenetük — jó estét, asszonyom!

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://jodemenysegfoka.blog.hu/api/trackback/id/tr806629355

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása