Ad notam Mircea Dinescu: A kalandozó balladája (Balada celui plecat)
Szerettem én rút okosakat,
és üresfejű szépségeket,
csak a legelső szerelmemet
nem szerettem — nem várt meg, elszaladt.
Az angyal, mint a töredezett köröm
húsomba mart: születésemkor ülték
a toromat, s a halálomra küldték
a gólyát: kelepeljen az öröm.
A napok tengődnek, akár az évek,
s az évek — napszámosok a farmokon.
Cigány minden ősöm s a sok rokon,
távcsővel spermámat megnéztétek.
Haggyá má el! Hisz széltében-hosszában
vadásztatok rám, míg kalandoztam.
Most is nevetek, hazatérve, holtan,
hogy elbújtam a nagy vándorlásban.
http://www.poezie.ro/index.php/poetry/66781/Balada_celui_plecat
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.