Én nem vagyok férfi
Minden férfi nem olyan, mint én — erre a szomorú következtetésre jutottam a hölgy előadását hallgatva. A férfiak jól tájékozódnak, remek a térlátásuk, keveset kommunikálnak, magukról keveset beszélnek, a fájdalmat befelé fordítják. Elhangzottak más dolgok is, de ennyi már elég volt ahhoz, hogy kételkedjek önnön férfiasságomban.
Hallottam máskor is előadni az ötvenen túli asszonyt, és akkor is remek előadó volt: izgága, tele energiával, nagyívű gesztusokkal, érzéki történetekkel, szeleburdisággal és humorral megáldva. Abban az előadásában azonban (Az apa szerepe a családban) nagyjából olyan dolgokat mondott, melyekkel egyet tudtam érteni.
Persze nem muszáj egyetérteni, mégis van az egyet-nem-értésnek egy határa, melyen túl már nem is érdekel, mit mond az illető. Humorához képest roppant humortalan és elvágólagos volt ez a hölgy. A térlátásom pocsék ( sosem értettem, miért kellene egy csonka gúlát forgatgatni), a tájékozódásom szintén (mindig pontos címet kérek, és egyáltalán nem segít rajtam, hogy észak felé kellene menni), rengeteget kommunikálok, folyton magamról beszélek (szakmai ártalom), és a fájdalmamat kifelé fordítom (szintén). Persze úgy kifelé, hogy "nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek", de hát miféle férfiasság ez?! Ebből az előadásból értettem meg azt is, miért nem háborít fel bizonyos embereket az, amit Adyval művelt egy történész. Ady sem volt olyan, amilyennek egy férfinak lennie kell.
Mintha minden férfi és minden nő egyforma volna. A hölgynek három fia van, ők, úgy értettem, egyformák. Szerintem viszont minden ember egy mátrix, melyben ilyen és amolyan tulajdonságok keverednek. Mint ahogy nincs "magyar" abban az értelemben, hogy minden magyar egyforma lenne, úgy nincs "férfi" sem.
Egy adott ponton az előadó kikelt a melegek ellen. Hogy ilyenek tanítsanak! Hogy ilyesmit tanítsanak! Kö-zép-is-ko-lá-ban! De hát engem nem izgatnak a tanár szexuális preferenciái. És ha már itt tartunk: mintha nem heteroszexuális lett volna az a tanár, aki ordítozott velünk a gyümölcsösben, mert nem dolgoztunk elég szorgalmasan a hétvégén és ingyen, a kommunista diktatúra nagyobb dicsőségére! Hüledezve veszem újra és újra tudomásul, mennyire kommunista az a konzervativizmus, mely folyton a kommunizmus ellen lázadozik. A diktatúra tudta ennyire pontosan, milyen egy nő, milyen egy férfi, és hogy az ember heteroszexuális.
Az is eszembe jutott, hogy Jézus vajon mi volt? Semmit nem tudok a térlátásáról és a tájékozódási képességéről, tudom viszont, hogy rengeteget kommunikált, csöppet sem volt racionális (ez is fontos ám, ha az ember férfi akar lenni, a parabolák viszont nem "racionálisak"), és képes volt az apjához kiáltani fájdalmában. Ha úgy lennék konzervatív, mint ez a hölgy, most tisztára el lennék keseredve.
Ez a fajta konzervativizmus nem sokat ért Jézusból, azt hiszem. Jézus mindenkihez úgy viszonyult, mint egyénhez és személyiséghez, akit nem szabad megalázni, s a kereszténység parancsa volt az egyetlen, melyből nem engedett. Nem tudom elképzelni, hogy a vélt bűnöket strigulázza, ahelyett, hogy a megbocsátást hirdesse.
Nem is hiszem, hogy lehet hinni a megbocsátásban, ha mindenről annyira határozott az elképzelésünk.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.