A kéz fantáziája - Balázs László művészetéről
Jankovics Marcell jutott az eszembe. Mert Balázs László is egyszerű vonalakban látja a világot, olyan vonalakban, melyek éppen egyszerűségüknél fogva jelképpé válnak, s így jóval többet közölnek önmaguknál. Nő, madár, hold, óra — egy-egy körvonal, jelzés inkább, mint irány, és mert jelzés, a mű zártsága, a fehér négyzeteken nyugvás ellenére kinyitja a teret és a képzeletet. Hiszen a Magyar népmesék is azért jók, mert olyanok, mintha egy valahol mélyen lappangó közös tudásból érkeznének, és egy magasan levő tudás felé vezetnének. A különbség az, hogy itt nincs történet, azt is nekünk kell odaképzelnünk, és gondolom, mindenki a maga történetét képzeli oda.
Nincs igyekezet, mesterkéltség, izzadságszag, érződik viszont a munka öröme, a kéz fantáziája. És mert ezek a metszetek ennyire puritánok, nem optimisták és nem pesszimisták: vannak. A népköltészet magabiztosságával. Soha nem kételkedünk abban, hogy "volt egyszer, hol nem volt" egy király és annak három fia vagy három lánya.
Mintha az idők kezdetén sétálnánk. Talán erre utal a Kor és idő című opus is: az óra bal fele cifra, a másik, ahol a mutatók merednek, díszítés nélküli. Az idő mindenképpen tovább ketyeg, függetlenül attól, hogy mi hogyan éljük és éljük meg.
A megnyitón arról beszélgettünk egy ismerősömmel, hogy Balázs László társtalan itthon, mi legalábbis nem sok bőrdíszművest ismerünk. De a hópárducot sem zavarja, hogy kevesen látják.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.