A szeretet dzsípíesze - Tóth Barnabás kisfilmjéről
Philemon és Baucis, Bulla Elma és Páger Antal, Fülöp király áriája — valamiért ezek jutottak eszembe, miután megnéztem az Újratervezést. Idős házaspár, a férfi vezet, a nő folyamatosan kotyog, a férfi olykor felidegeskedik, kiabál; ez idáig közhely, a szerepek sztereotip működtetése. De nem az emberek tehetnek róla, hogy a sztereotípiák kialakulnak. Pontosabban ők, mi tehetünk róla, csakhogy ha már élünk, valahogy lennünk kell a többiek között, és ami még szomorúbb, akárhogyan is élünk, mindenképpen meghalunk, és nem egyszerre. Ami viszont nem szomorú, hanem torokszorítóan és szívettépően reménykeltő, az az, hogy a szeretet megmarad.
Mindezt remekül mutatja be Tóth Barnabás kisfilmje. Mindezt és többet is, mert mást. Amit én írtam, az csupa elmélet; amit Pogány Judit és Kovács Zsolt eljátszik, amit Marosi Gábor fényképez, az művészet. Amit és ahogy. A kisfilm nagyon feltép, de nem a túl eszközeivel. A nő nem túl fecsegős, a férfi nem túl visszafogott, a rendezés pontos és biztos kezű, az operatőri munka takarékos. Az alapötlet szép, de nem hivalkodó. Nem azért könnyezünk, mert beintettek, mint a karmester, hanem mert muszáj.
Miért nehéz egyedül emlékezni, ezen gondolkodom folyton. Talán azért, mert van hang, de nincs ember, aki kiadta. Csak a szeretet diktafonja, és egy magányos férfi a kormánynál.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.