Zaccból az arcod - Dragomán György regényéről

Az egyik énem végig azt remélte, a férfit, aki Nagymamát visszakézből pofon vágja, elkapják, szétrúgják, megölik, a másik énem végig azt remélte, hogy nem. És hálistennek nem is, mert ha el kellene neveznem ezt a másik énemet, a jó olvasónak nevezném el: ez az, aki nem ragaszkodik minden titok leleplezéséhez, sőt, inkább ahhoz ragaszkodik, hogy a titkok maradjanak takarásban, egy részük legalábbis mindenképpen.

És Dragomán György úgy hagyja a titkokat a homályban. Egy nagy író ösztönével érzi, mi az, aminek nem szabad lelepleződnie. "Semminek nem olvastam utána, egyáltalán nem tudom, hogy a valóságban léteznek-e ilyen vagy ehhez hasonló rítusok, ennek ellenére olyan meglepően éles tisztasággal láttam mindent, mintha valóban része volna a valóságnak ez a fajta szimpatikus mágia, és onnan kezdve nem is nagyon volt már választásom, a varázslat magától értetődő része lett a regény világának." — ez a kissé bodorádámos hárítás ("nem olvastam Kafkát, Marquez nem hatott rám", vagy fordítva) mégis hiteles annyiban, hogy a Máglya szövege megmutatja, hogyan enged egy jó író a történetének. A varázslatok, az elsőtől kezdve, amikor Nagymama a zaccból előbb az Emma, aztán az Anya arcát hívja elő, kifogástalanok. Úgy értem, íróilag kifogástalanok: az olvasó elhiszi őket, és érzi azt is, ez a legjobb megoldás, hogy Nagymama ne valami csöpögős izével győzködje a leányt, menjen vele, ami a valóságban ugyan szintén előfordulhat, a regényben azonban nagyon könnyen giccsessé lehet. Nagymama amúgy is emlékezetes alak, de emlékezetes Nagyapa is, Iván is, Péter is, Krisztina is, a rajztanár is, a könyvtáros nő is, mindenki. Dragomán ragyogó portrékészítő, a szereplői élnek, lélegeznek, mint Tudor Mușatescu mondta a magáéiról, mindegyikből vér folyik, nem korpa. Vér folyik abból a faszból is, aki megpofozza Nagymamát.

Hogy vér folyik belőlük, arról az a belátás tehet, hogy a forradalom nem vágott, nem vághatott rendet "jók" és "gonoszak" között. Dragomán nem heroizálja a forradalmárokat és nem jagoizálja a besúgókat. Feledhetetlen jelenet, amikor a rajztanár kiprovokálja a besúgózó Ivánból, hogy beköpje az osztálytársát, aztán gyomorszájon vágja, és azt mondja, most gondolkodjon el azon, ki is a besúgó. 

A romantizálást nem támogatja a regény nyelve sem, a pontokra végződő kijelentő mondatok, az örvénylő, mégis takarékos szöveg — mintha egy szépírói eszközökkel megírt tudósítást olvasnánk. Egyáltalán nem mesterkélt, de feltétlenül művészi.

Egyetlen vonulatban éreztem valami nem túl jóízű artisztikumot: Nagymama visszaemlékezéseiben. Ezek is szép, érzékletes részek, mégsem tudtam hitelesként olvasni őket. Nagymama értelmes, bűbájokkal megáldott asszony, annak viszont semmi indokoltsága sincs, hogy úgy beszéljen, mint egy rétor. Talán az is az oka ennek a véleményemnek, hogy Nagymama visszaemlékezéseit közvetlenül idézi a könyv, nem mint mindenki másét az Emmáén kívül, függő beszédben.

"Péter úgy áll ott a koporsó mellett, mint akit elvarázsoltak. Áll és turkál a dossziék között, kiemel egyet-egyet, visszateszi, mint aki nem tudja sehogy sem elhinni, hogy amit lát, igaz lehet. Hogy amit lát, az igaz. Nem akarom butának látni, de annak látom, a puskagolyók a hülye karkötőjén kilógnak a kesztyűje alól, nekikoccannak a vaskoporsónak, ahogy a dossziékat lapozza. Nézem, és nem érzek semmit. Kár." Mindez akkor történik, amikor a vasgyár hónapokkal a forradalom után meglódul, és végezni akar a besúgókkal, akik közé Nagymama is tartozott. Akkor történik, amikor már tudjuk, Nagymama akkor sem lehetett ilyen egyszerű címkével besúgó, ha tényleg jelentett. Akkor, amikor Péter már megcsókolta Emmát, és Emma hagyta, mert jó volt neki. Akkor, amikor már tisztában vagyunk vele, és a Máglyának köszönhetően vagyunk tisztában vele, hogy az igazság nem egyszerű.

Máglya jó regény, nagy regény. Olyan zacc, amelyből előhívható az arcod.

 

 

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://jodemenysegfoka.blog.hu/api/trackback/id/tr956956103

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása