Apamozsár - Egy kiáltvány továbbírása - 3.
Mielőtt a gyónást illető csalódás ecsetelésébe belefognék (mert számomra ez csak részben politikai vagy közéleti probléma, és jóval fontosabb az a része, amely a belső életre vonatkozik), hadd fejtsek ki még valamit. Hadd mondjam el, hogy kulturálisan is csalódtam az apákban – a Kiáltvány„rohadtul művelt” szintagmájának keserűsége erre vonatkozik. Egy olyan ideológia, mint az utótranszszilvanizmus, természetesen irodalmi és színpadi művekre támaszkodott. Egyebet sem hallottunk, mint Reményiket, Tompa Lászlót, Áprilyt, Dsidát, József Attilát, Madáchot, Aranyt, Katonát, Kóst, Tamásit, Adyt, Sütőt, Kányádit. Egy ilyen közegben, melyben ráadásul csillogó szemmel idéznek olyasmiket, mint hogy „Nincsen apám, se anyám…” vagy „Elvadult tájon gázolok”, vagy akár Nagelschmidt replikáját, az emberben óhatatlanul az képződik meg (én mindenesetre beleestem ebbe a csapdába, azóta sem másztam ki belőle), hogy az „apái” nemcsak művelt, hanem (ami jóval fontosabb) empatikus férfiak, akik bár életkori okok miatt nem lázadhatnak, legalább megértik vagy próbálják megérteni a lázadót, főleg, ha már egy olyan Pantheont idéznek, amelynek nem egy tagja közbotrány volt a korban.
Nos, ez sem így van. Az apák többsége nyilatkozatokban kelt ki Tompa Gábor kolozsvári és Bocsárdi László sepsiszentgyörgyi színháza ellen, és húsz évvel a forradalom után, 2012-ben elüldözte a szatmárnémeti színház éléről Keresztes Attilát; mindhárom rendező egy másfajta színházat javasolt, mint az 1989 előtti: olyant, amely nem azonosul problémátlanul a közösséggel (miközben, kell-e mondanom, a közösség sem problémátlan már). Ami a költészetet illeti, az erdélyi apák nemzedéke strigulázó társasággá változott: ceruzával a kezében olvassa a kortárs verseket, aláhúzza azokat a kifejezéseket, melyek sértik az ízlését, és semmi módon nem érti meg, hogy a régiek a Héja-nász az avaron vagy Az én menyasszonyom olvastán háborogtak, s hogy a „hiába, nem egy Ady Endre!” sóhajnak álcázott átok teljesen értelmetlen: akkor Ady Endre sem az az Ady Endre volt, akit mi örököltünk.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.