Apamozsár - Egy kiáltvány továbbírása - 4.
Ady Endre neve különben is érdekes, és éppen annak az igazi transzszilvanizmusnak a fényében, melyre a korcs utódok hivatkoznak. Ugyanis ez a talán legprovokatívabb magyar költő volt az, akit Makkai Sándor református püspök 1927-ben írt Magyar fa sorsa. A vádlott Ady költészete című esszéjében megvédett a legporbafingóbb vádaktól, amelyek csak felhozhatók egy alkotó ember ellen. „...gőgös nemzetköziség és hazafiatlanság, satnya érzékiség és erkölcstelenség, nagyképű homályosság és érthetetlenség, beteg tagadása minden pozitív szellemerkölcsi értéknek, a romlás és halál dicsőítése, az ideiglenes bűnbánat komolytalansága, a vallásosság affektálása”, vagyis már Ady feje fölül is a kozmopolitizmus, a dekadencia és a hitetlenség vádját kellett elhárítani. Az ostobaság örök és egyetemes dinamizmusánál azonban ezúttal jobban érdekel az, ami akkoriban még megvolt, a mai időkből viszont mélységesen hiányzik: hogy egy olyan közszereplő, aki pozíciójánál fogva a legfontosabb szerepek egyikét tölti be (1926-ban az Erdélyi Református Egyház püspökévé választják, egy nagy traumát elszenvedett közösség egyik fejévé), aki érezhetné úgy, mint a maiak nagy része, hogy a kozmopolita, dekadens és hitetlen költők tönkreteszik a közösséget; érezhetné reflexből így, ahelyett, hogy a gondolkodás fárasztó műveletét elvégezné; ő mégis elvégzi, méghozzá nemcsak tisztességesen, hanem alaposan és módszeresen is, már-már mulatságos akríbiával: Ady verseit csoportokba sorolja, és hat fejezetben sorra „felmenti” őt a vádak alól. Komolyan veszi tehát a felkérést (egy református diákszövetség tagjai részéről érkezett), komolyan veszi a „tárgyalás” menetét, s ragyogó „ügyvédi” munkája végeztével „kliense” „szabadon távozhat”.
Példájával szemben talán felhozható, hogy „igen ám, de őt felkérték”, bár azt gondolom, a legjobb felkérések azt találják meg, aki amúgy is válaszolna rájuk, s hogy Makkai egész munkássága azt igazolja, nem véletlenül kérték meg éppen őt, jusson eszünkbe akár a Hősiesség című, humorban pácolt esszé a kisebbségről, akár a Harc a szobor ellen című szép gondolatfutam arról, mennyire ki kellene szabadítani Széchenyit a rá rakódott s őt teljesen elborító „tisztelet” alól; nos, bár ez mind igaz, ha valaki azt hozná fel, amit említettem, kénytelen lennék egy másik példára hivatkozni.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.