Apamozsár - Egy kiáltvány továbbírása - 7.

Egy olyan nemzedék volt az apáinké, amely ha nem is egyenlőségjelet, „összefüggésjelet” tett tehetség és tartás közé, és akár Petőfiről, akár Adyról, akár Reményikről, akár Szabédiról volt szó, mindig hallatott az erkölcs dallama is, s ez a dallam aztán tovább zengett Sütő és Kányádi esetében is. Valahogy úgy értettem, az erkölcs fontos; fontos a bátorság, a karakánság, a vívódás vállalása. Későn jöttem rá, hogy nem úgy értették.

Két Lángot szeretnék idézni, méghozzá abban a sorrendben, amelyben eljutottak hozzám gondolataik.

Az első Láng Zsolt, aki az Éneklő Borz rendkívül fontos nemzedékén belül is különleges fontosságra tett szert a hagyományalapítás szempontjából. Magát ezt a fogalmat is tőle vettem, azóta idézem egyre: „A hagyománynak mindig szava volt az irodalomban, ugyanakkor nem feledkezhetünk meg arról, hogy a hagyomány nem adott, készen kapott, kátéba szedett dolog, hanem azt teremtik, vagy ahogy Szilasi László mondja: alapítják.”

Az írásnál, amelyben ez a mondat elhangzik, alig ismerek számomra fontosabbat abból az időszakból. A címe: A SÜTŐ, és az Éneklő Borz legendás,  a marosvásárhelyi állatkert majomházában felolvasott „számában” hangzott el, noha én sajnos csak a nyomtatott változatot láttam a Kalligramban, később pedig a Hányan mentek Piripócsra? című kötetben.

És mert ez, mármint az új hagyomány alapításának igyekvése, szintoly bolsevik (többes szám uralta) törekvés lehet, mint az, amelytől a hagyomány elvakult tiszteletét örököltük, hozzáteszi: „Amikor a nyári Borz-táborban megszületett A sütő című Borz-szám ötlete, akkor pontosan erre volt bennünk igény. Jelentéskioltásra. Amiben nincs törekvés ellenideológiára, sem ellenhagyományra, sem ellenirodalomra.

Nem antiideológia, hanem anideológia, nem antipolitika, hanem apolitika, nem antisütő, hanem A SÜTŐ.”

A bejegyzés trackback címe:

https://jodemenysegfoka.blog.hu/api/trackback/id/tr77052509

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása