Szellemi merénylet

Napok óta hüledezem. A párizsi merényletet követő reakciókat olvasom, és többségüket nem értem. Az egyik legszívemből-szólóbb cikk a Papp Attila Zsolté, és örülök, hogy ilyeneket is olvashattam. Meg olyant is, mint a Gyöngyösi Csilla írása, mely az európai és az iszlám kultúra közötti különbségeket veszi számba és magyarázza, és például azzal, hogy a kétfajta humor és humorérzék eltérésére hívja fel a figyelmet, nagyon elgondolkodtatott.

Az általam olvasott kommentek azonban mégiscsak európai szerzőktől származnak, akik 1. mintha megbocsátanák a gyilkosságokat; 2. mintha nem értenék, mi a szólásszabadság; 3. mintha nem értenék, mi a művészet.

1. Ha piszkálod, odacsap; nem illik más vallásával gúnyolódni; láttad azokat a szennylapokat — ilyesmiket olvasok, és a kimondott-kimondatlan következtetés az, hogy "végül is érthető, ha ezt tették". Nos, minden keresztény és -tyén valómmal szeretném leszögezni: a gyilkosság megbocsáthatatlan, és nincs rá mentség, és csak azon lepődöm meg, hogy a hozzászólók, akik esetenként hajdekeresztények, nem találják borzalmasnak, hogy elfogadják. A hatodik parancsolat nem azt mondja, hogy ne öld meg a kedves, rokonszenves, szép stb. embereket, hanem azt: ne ölj.

2. Régóta tudom: sokaknak nem azért kellett a szabadság, hogy megszólalhassanak; sokaknak egyáltalán nem is kellett. Mégis újra és újra megdöbbent, mennyire nem kellett. Ceaușescu még egészen vígan élhetne, hiszen számos embernek semmit nem jelent, hogy bármikor leírhat, elmondhat, kiüvölthet bármit.

Az is meglep, hogy az illik—nem illik tengelyen tárgyalnak egy ilyen súlyú ügyet. Nem illik nyilvánosan böfögni, szellenteni, köpni, orrunkat az utca kövére fújni, mégsem jutna eszünkbe bárkit meggyilkolni ezek miatt az illetlenségek miatt. És ismét mondom: a hatodik parancsolatot nem a Charlie Hebdo fogalmazta meg.

A legnevetségesebb viszont az, amikor olyan emberek válnak kristálypohárrá a karikatúrák miatt, akik lazán zsidóznak-románoznak-cigányoznak-amerikaiaznak és mindeneznek. Csak el ne törjenek, jaj!

3. Az illik—nem illik azonban leginkább író mivoltomban szomorít el, és rendkívül elkeserít, hogy még művésztársaim egyike-másika is határokról fuvolázik. Határ a művészetben?! Határ a humorban?! De hát kedveseim, olvassátok el Jonathan Swift Szerény javaslat című pamfletjét, és meglátjátok, mivel viccelődött ez a lehetetlen barom. "A vicc az, amin mindenki nevet" — olvasom az egyik kommentfellegben, csakhogy egyrészt nem mindenkinek van humora, másrészt Caragialét is meg akarták kövezni a vígjátékai miatt, és a Molière-t vegzáló egyházról Bulgakov is írt. Ezt az ósdi felfogást nem is tudom másnak a számlájára írni, mint a mi ibolyaszemű pedagógiánkéra, tisztelet a kivételnek. Ahol szép csak az, ami problémátlan, ott mit is lehetne várni?! 

Duchamp vécékagylója, Manet Olympiája, Pasolini Salòja — határok, kedves döbbent barátaim. Mert a művészet nem szalvéta és nyakkendők és halcsont, hanem szabadság, kaland, a rémült öröm, hogy nem tudod, mit fogsz találni; ha tudod, már nem is művészet, már nem is semmi. Mi lenne, ha megvonnánk egy karikaturista jogát a rossz karikatúrákhoz? Vagy ha minden rossz karikatúra szerzőjét meggyilkolnánk? Hamar a végére járnánk a műfajnak, annyi szent.

A bejegyzés trackback címe:

https://jodemenysegfoka.blog.hu/api/trackback/id/tr747060749

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Péter, nincs mentség a gyilkolásra, gyilkosságra, gyalázatos, elítélendő dolog, főbűn. ÁM! Épp a szerkesztőség kérdőjelezte meg a hatodik parancsot vallásgyalázásaival.
nem tudom, talán magad semtudod, kinek a milyen véleményét próbálod most ezzel a poszttal megcáfolni.
@Alfax: Próbálom letisztázni - elsősorban magamban - ezt az egész történetet és az azt követő vitát.
1. nem ölünk meg senkit, semmiért, főleg nem a véleményéért.

2. a művészet az szabad, persze, de ha a művészetről alkotott esztétikai, morális és művészetélvezői véleményemet (jelen esetben: szar, gyenge karikatúrák, infantilis csapkodás, ésatöbbi) megpróbálja felülírni a politika, tehát ha nekem politikai okokból erkölcsi kötelességem esztétikailag pozitívan értékelni egy olyan valamit, ami szerintem szar, akkor hirtelen erős kurvaanyázhatnékom támad.

3. a charlie hebdo megértéséhez és értékeléséhez nem az egyetemes szabadságjogi chartát kell tanulmányozni, hanem a francia pökhendiség és tenyérbemászás másfélezer évét, persze azért nagyon nem, mert eléggé megfekszi az ember gyomrát.
@sárospataki lány: Az első pontban egyetértünk.
2. Mondhatja, hogy szarok, én sem arról írtam, hogy nem szabad megítélni egy műalkotást. De mindig szem előtt kell tartanunk, hogy a művészet kaland is, nem(csak) azért készül, hogy a végtermék "tetsszen", hanem azért is, mert a művész valamit keres. Sőt, olykor - mint a három példa mutatja - kifejezetten azért készült, hogy ne tetsszen, provokáljon: hogy felzaklassa a lustának érzett befogadót.
3. "A francia pökhendiség" olyan előítélet, mint "a magyar arrogancia" itt, Romániában. A francia pökhendiség mellett mindig ott volt Voltaire, Daumier, az impresszionisták, a Montmartre, Toulouse-Lautrec, ott volt az Adyt (Pesttel szemben!) felszabadító Párizs, és sok minden.
@Z. Nagy István: Igazán sajnálom, de ez a létező legprimitívebb logikai hiba.

Hogy is van? p-ből (vallás) következik q (hatodik parancsolat- ne ölj), de p-t tagadom, akkor tagadom q-t is?! Vissza az iskolapadba!
@Ivan Karamazov: Ennek az írásnak csak egyetlen hibája van, de az iszonyatosan súlyos: majdhogynem lehetetlen végigolvasni.
Mégis, hogy a hóhér fa(k)szába jutott eszedbe, hogy sötétszürke alapon fekete szöveget használj? :D
@kesztió: Isten tudja, olykor ilyen kreatív vagyok. :)
@kesztió: A te logikád ennyire egyszerű, vagy szándékosan egyszerűsítetted le? Sok korlátlan sajtószabadságot valló azt próbálta megmagyarázni, hogy belefér a sajtószabadság keretei közé az, hogy a francia lap vallásgyalázó, vallástagadó. Utána meg a hatodik (ötödik) parancsolattal ítélik el a gyilkosságot. El kéne dönteni, uraim: vallásgyalázó sajtószabadság vagy hatodik (ötödik) parancsolat? Úgy gondolom, hogy a kettő nem igazán fér meg egymás mellett.
@Z. Nagy István: Már önmagában az is leegyszerűsítő hozzáállás, hogy ha elfogadjuk a vallásgyalázás létjogosultságát, akkor nem érvelhetünk a hatodik parancsolattal, mert nem ugyanabban a vonatkozásban használjuk a két kijelentést.

De tegyük fel, hogy igazad van.

Nos, az, hogy mások is logikai hibát követnek el, felment téged a logikai hibák vétsége alól? Mert az evidens dolog, ugye, hogy amiért a tízparancsolat bűnnek tartja a gyilkosságot, attól még más, egyháztól független – etikai, bűnügyi, stb. – meggondolásból is bűnnek lehet azt tekinteni, dedós szinten fogalmazva egy vallásgyalázó számára is pont úgy lehet bűn a gyilkosság, még akkor is, ha tiszta véletlenül a tízparancsolat is annak tartja.

Elég szomorú, hogy ennek a bal-jobb mizériának a két oldaláról az abszolút politika- és ideológiamentes matematikai logika is ennyire másképp működik.
Abban egyetértünk, hogy nem ölünk, ha megsértik, vegzálják vagy akár gyalázzák vallásunkat, nemzetiségünket, mesterségünket , nem ölünk akkor sem, ha sokkal személyesebb a sértés, vagyis az anyánkba küldenek el. Legfennebb a jus talionis alapján visszaanyázunk.

Abban is, hogy ezt a kérést nem az illik/nem illik keretében kell és érdemes tárgyalni. De a kérdés olyan keretekbe lett helyezve, hogy értelmes emberként muszáj kilépni belőlük, pontosabban olyan végletekben fogalmazódott meg, hogy azonosulni én pl. egyekkel sem tudok. Ilyen pl.: terrorista vagyok – Charlie vagyok. Miért kellene egyiknek vagy másiknak lennem, és miért kellene azzal, hogy elítélem a gyilkosságokat szükségképpen egy követ fújnom csárliékkal, és mitől szentírás az, hogy az áldozat semmiben el nem marasztalható, nem hibáztatható?

A CH főbűne nem az, hogy kifigurázta/kifigurázza a vallásokat, azt lehet, és bizonyos értelemben jót is tesz/tehet az a vallásoknak, semmilyen vallás, semmilyen politikai vezető etc. nem noli me tangere ( bár a „hogyan” éppen a művészet egyik fő kérdése ugye, ha már mindenképpen művészetnek akarjuk látni és láttatni azt, amit a CH művel), hanem az, hogy módszeresen összemosta a határt a vallásos vagy inkább a vallásra hivatkozó szélsőség és a vallási közösség között. Engem, megismerve a rajzaikat, inkább ez szomorított el, no meg a rajzokról vicsorgó álhumor és nem pl. a közönséges polgárpukkasztó témák, mint amilyen az önmagával fajtalankodó Szentháromság.

Én a történtek kapcsán azon is elmerengenék, hogy hol ér véget a szólásszabadság és hol kezdődik a verbális agresszió? És meddig lehet apellálni humorérzékünkre, amire olyannyira büszkék vagyunk itt Európában? Hol ér véget az én szabadságom? Mit van jogom kimondani (akkor is és főleg akkor, ha ezt büntetlenül, következmények nélkül tehetem) és hogyan van jogom kimondani?
süti beállítások módosítása