Focizik a remény - Bódis Kriszta könyvéről

Bizonyos gyanakvással, bizonyos elragadtatással — mondja egy Vas István-bírálat címe, és mi tagadás, én is így veszek kézbe minden olyan könyvet, mely "trendi" témáról szól. Gyanakvással, mert a téma a leginkább tárgyilagosságra törekvő olvasót is el tudja bűvölni, el tudja hitetni vele, hogy "ez aztán!", és elragadtatással, vagy inkább kíváncsisággal, mert mégis örülök, hiszen legalábbis az irodalomban mindig öröm, ha valami, ami víz alatt volt, hirtelen felbukkan.

Ezzel az ellentmondásos érzéssel vásároltattam meg Bódis Kriszta ifjúsági regényét is. Tetszett az ötlet, hogy Párizs nem az a Párizs, bár a valóság már nem tetszik annyira, holott a könyv tetszett mégis. De hát Raszkolnyikovot sem kötelező szeretnünk, viszont nem tagadhatjuk, hogy nagyon meg van írva, noha a való életben inkább elkerülnénk, nem szólva Ivan Karamazovról...

Ha megpróbálok kievickélni önnön kételyeimből, azt kell mondanom, Bódis Kriszta jó könyvet írt. A kirekesztettek sorsának, gondolom, nem az a mélye ez, mely elviselhetetlen, megemészthetetlen lenne egy kirekesztetlen kamasz számára, aki netezik és facebookozik, és korántsem olyan tájékozatlan, mint a szülei netán hinnék; a történetben megfelelő arányú didaxis lapul, mely azonban soha nem szájbarágó vagy tudálékos; Carlo nem úgy pozitív, hogy teljesen Árgirus királyfi lenne, csupán egy környezetével és önmagával küszködő gyermek; egyes alakok (Jenő, a pap, a rendőr) olyanok, akár egy síkidom, de hát egy ifjúsági regénytől nem várjuk el, hogy annyira összetett legyen, nem beszélve arról, hogy a nagy epikában is szükség van síkidomokra. A történet kellően fordulatos: kényszerlopás—büntetés—kétségbeesés—focicsapat, melynek révén ki lehet majd fizetni a büntetést. Fiú—lány barátság (Natasával), bimbózó szerelem (Jázminnal) szintén adatik az oldalakon, s mi kell ennél több?! Még a halál szomorúsága is itt van Natasa kapcsán, szépen, egy mondatban: "Carlo akkor beszélt vele utoljára" (196.)

A fejezetek nem túl rövidek, de nem is hosszúak, mindig valami izgalommal zárulnak, és a jó arányérzék a szép gyerekkönyvek elengedhetetlen feltétele. És ha egy-egy kamasz elgondolkodik egyrészt arról, mennyi közhely van a fejünkben, másrészt arról, milyen nehéz kivernünk őket onnan, már megérte megírni a Carlo Párizsbant.

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://jodemenysegfoka.blog.hu/api/trackback/id/tr587088357

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása