Apamozsár - Egy kiáltvány továbbírása - Kontextusok terrorja
Ebben a rendszerben nehéz volt másképp gondolkodni, tehát gondolkodni egyáltalán. Mert ha kiemeltem a dinamikát, a kalandvágyat, a nyughatatlanságot, éppen ezért tettem: hogy szembeállítsam a statikussággal, az otthonüléssel, a tespedéssel. Akkor azonban a rendszer nem tűrt mást, mint ezt az utóbbi „cselekvéssort”, kérdőre vonni kihallgatást, börtönt, végső esetben a halált magát jelentette – hogyan legyen hát kalandvágyó az az ember, akit bezárnak a szobájába, és még fenyegetik is közben? De láttuk már, hogy akadt, aki mégis gondolkodott, nem is akárhogyan; és fogjuk látni még.
Zseniális, könyvnyi esszéjében, A függönyben Kundera kétféle provincializmust különböztet meg: a nagy és a kis nemzetek provicializmusát. A nagyok provincializmusa az, hogy úgy vélik, elég nagy a maguk kultúrája ahhoz, hogy ne kelljen a másét ismerniük. „A kis nemzetek ellentétes okokból tartózkodóak a nagy kontextus-sal szemben: mélységesen tisztelik a világkultúrát, de idegen dolognak látják, távoli, elérhetetlen mennyboltnak a fejük fölött, eszményi valóságnak, amelyhez nemzeti irodalmuknak kevés köze van. A kis nemzet azt a meggyőződést oltja írójába, hogy csakis az övé. Túlnézni a haza határain, csatlakozni a kollégákhoz a művészetek nemzetek fölötti tartományában – ezt elbizakodottságnak tartják, honfitársaik lenézésének. És minthogy a kis nemzetek gyakran kerülnek olyan helyzetbe, amikor kockán forog a túlélésük, ezt a magatartást nem nehéz erkölcsileg indokolt álláspontnak feltüntetni.” És később: „Az, hogy a nemzet ki akarja sajátítani művészeit, úgy jelenik meg, mint a kis kontextus terrorja, amely egy mű értelmét arra a szerepre korlátozza, amit az a maga országában játszik.”
A kis, illetve a nagy kontextus, mely fogalmakat Kundera olyan fontosnak érez, hogy dőlttel szedeti őket, két külön világ, s az, hogy ez utóbbival csak a kivételek törődnek (a hatalmas nemzetek, akik természetesnek tartják a létüket, és a parányiak, akik folyamatosan veszélyben érzik magukat, egyaránt ignorálják), számomra azt jelenti, a nyughatatlanság nem lehet sem felülről lefelé, a közösségtől az egyén felé áramló jelenség, sem elhatározás kérdése. (Íme, egy újabb mentség azoknak, akiket olyan hevesen bíráltam.) Ha ehhez hozzávesszük, hogy a romániai magyarság nem is nemzet, hanem nemzeti kisebbség, méghozzá 1989 előtt egy diktatúra szorításában (hiszen sokan még ma is mindenféle kihalást vizionálnak!), akkor a kis kontextus még kisebbé, a probléma még súlyosabbá változik.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.