Apamozsár - Egy kiáltvány továbbírása - Ikarosz legendája
Itt, az apa–fiú viszonyban, Bretter egyetlen írására hivatkozom (mint tettem berekfürdői előadásomban is): az 1967-es Ikarosz legendájára. Ez mintegy prototípus-szerűen mutatja Bretter nagyvonalúságát. Rendkívül árnyaltan és világosan összefoglalja a történetet és a dilemmát (a kettőt amúgy is csupán a nyelv logikája kényszerít elválasztani egymástól): Ikarosz apja tanácsa ellenére túl közel repült viaszszárnyaival a naphoz; Ikarosznak joga volt meghalnia, hiszen nem a halált akarta, hanem a napot; nem volt joga mást akarnia, mint amit apja kijelölt számára; Ikarosz nem vállalta a nyugalmat, Daidalosz viszont, apai szerepét és szeretetét gyakorolva, csak a nyugalomra inthette.
A kulcsmondat számomra, a konferencia vertikális szellemiségében, mely szerint a fiúk kizárólag felfelé nézhetnek, a következő: „Ahhoz, hogy Ikarosz döntsön, előbb le kellett számolnia a belénevelt előítéletekkel. Apja, a nagy építész, éppen az előítéletek és kompromisszumok remekművét építette fel – Minósz király labirintusát, amelyben a szörny Minótaurosz sem élni, sem halni nem tudott.” Azt hiszem, az ilyen mondatok tették Brettert szerethetővé, teszik ma is. Nem ítélkezni akarunk, de szeretni sem tudunk már problémátlanul – vagy szeretni igen, elfogadni viszont nem. Az olyan állítások-közelítések, melyek csak a viszony egyik oldalát láttatják, nem győznek meg semmiről. A berekfürdői előadók nagy része úgy beszélt, mintha az apák csupán a kötelességek tábláját vésték volna ki, s ehhez természetadta joguk volt; kevesen utaltak rá, hogy az előítéletek és a kompromisszumok táblája is az ő vésőjükhöz tapad. Sem hülyék, sem anarchisták nem vagyunk, megértjük, hogy előítéletekre és kompromisszumokra egyaránt szükség volt (és a romániai viszonyok feltétlenül rászorították az embert az utóbbiakra), az azonban mégiscsak elfogadhatatlan, hogy senki nem akar beszélni róluk, mindenki legyint, és már a szavaknak sem azt a jelentést tulajdonítja, mely az övék. Mindent elfogadnánk, hogy mindent megbocsáthassunk, de nem mondják a mindent – inkább nagyon is keveset mondanak, azt sem tárgyilagosan, inkább a fölény gesztusával: ti ezt nem érthetitek.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.