Az író ember reménye - Egyed Péter új kötetéről
"Nem ismertem személyesen Jakabos Ödönt" — ez Egyed Péter "Vajon hol fogom eltölteni ezt az éjszakát?" című írásának első félmondata. Az írás maga az Irodalmi Rosta című kötetben jelent meg, melynek alcíme: Kritikák, esszék, tanulmányok (1976—2014).
Hatalmas idő egy emberéleten belül; és hatalmas vállalkozás. Vállalkozás nemcsak az, hogy az ember olvasson és megértsen, hanem főleg az, hogy végigjárja a megértés stációit. Ehhez Egyed Péternek nemcsak filozófiai és irodalmi, hanem történelmi és egyáltalán, humán műveltsége is megvan az 1989 előtti periódusból, amikor így alakult a műveltség, pontosabban így alakították. Ahogy a jó házból való úrilányok zongorázni tanultak egykor, úgy illett egy erdélyi értelmiséginek a XX. században műveltnek lennie. Mindenféle túlzás nélkül úgy gondolom, Egyed Péter (családi és alkati okokból egyaránt) egy reneszánsz ember.
És van valami, ami még sokkal jobban lenyűgöz: a hűségnek egy egészen kivételes hőfoka. Egyed Péter hű a neveltetéséhez, a mestereihez (ezt a könyvportrét meg lehetne írni a Bretter- vagy a Méliusz-utalások szűrőjén keresztül), az idősebb barátaihoz (vagy a Palocsay- és a Panek-hálózaton át), és főleg ahhoz, amit én együttérzéssel és mélységes fájdalommal "elveszett nemzedéknek" nevezek: ahhoz a mondjuk Adonyi Nagy Máriától Mózes Attiláig tartó rajzáshoz, mely csodálatos műveket alkotott, és amely e pillanatban biológiailag és a befogadást illetően egyként süllyedni látszik.
Ebből a szempontból érzem fontosnak, mi több, tünetértékűnek a kezdetben idézett mondatot. Érdekes megfigyelni, hogy Egyed számára, aki mindent tud a filozófiai hagyományról, és aki tud is annak nyelvén beszélni (enyhe humorral: Hegelre 11, Kantra 13 hivatkozást találunk a névmutatóban), az ő számára tehát mennyire fontos a személyes ismeretség. Azt lehetne hinni, a filozófus jól elvan az elvont fogalmak világában, és Egyed Péternek a költészete sem olyan közvetlen, hogy mást lehetne sejteni (prózájával, főleg a Madonnák, porban című regényével már egészen más a helyzet), és nincs szüksége a személyességre. Holott nem is tévedhetnénk nagyobbat: Balla Zsófiától Szőcs Gézáig, Darkó Istvántól Molnár Gusztávig, Dávid Gyulától Kántor Lajosig hosszan hosszú azoknak a névsora, akiket a szerző ismert vagy ismer, és a maga távolító módján büszke is erre az ismeretségre.
Még egy megjegyzés. Elbűvölő, ahogy Egyed Péter egyrészt a régi magyar irodalomhoz, másrészt a majdnem-lektűrhöz viszonyul: mindkét területhez azzal a szeretettel, amely megszünteti ezeket az ostoba kategóriákat. Árva Bethlen Kata, Apáczai, másfelől Gulácsy és Zilahy Lajos nem kategóriák képviselői, hanem olyan valakik, akiktől tanulni lehet. Vagy ha kategóriák (mi más lenne az a Zilahy, aki olyan értékrendből és látásmódból ír, mely mára megszűnt, illetve Márai révén ábrándozunk róla), az érintettség révén az egész kategória személyessé válik.
Ami megszűnt — ez Egyed Péter kötetének egyik hívószava. Miklós Ágnes Katát és Balázs Imre Józsefet csak azért emlegeti, mert a harmadik Forrás-nemzedékről értekeztek. Miközben figyel a mai történésekre, az ő világa a tegnap, szinte azt mondanám, egzisztenciálisan is, nemcsak helyzetéből kifolyólag. Mindig szenvedélyesen érdekelte a múlt, és nemzedéke egy része belehalt abba a múltba, mely egykor az ő számára is jelen volt. Annál nagyobb szellemi erőre és nagyvonalúságra vall, hogy nem vagdalkozik, hanem elemez.
Irodalmi Rosta. A cím és a paratextus, Ady Az Idő rostájában című verse nem valami tévedhetetlen rostára utal, az arrogancia szitájára, hanem az időre, a kegyetlenre, aki úgy téved, hogy nem vonható felelősségre. Ez Adonyi Nagy Mária, Mózes Attila, Méliusz, Palocsay, és egyáltalán, az író ember reménye.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.