Belénktáblák - Az Erdély-mentalitásról
"A nem deklarált szempont az lehetett, hogy minden legyen nagyon erdélyi, erdélyies, Erdély-specifikus. Emiatt a műalkotások egy része nem, vagy nehezen értelmezhető egy Erdély-valami nélkül. Ez szerintem a kiállítás ideológiai felfűtöttségének buktatója. Nagyon nehéz úgy összehasonlítani az erdélyi mezőnyt, ha abban csak azt futtatjuk, ami Erdély-determinált." Ezt írja Kelemen Attila Ármin, és nekem eszembe jutott egy hat évvel korábbi jegyzet.
Amikor a rendszerváltás után Silviu Brucan bejelentette, hogy Romániának húsz évre lesz szüksége, hogy kilépjen az akkori mostból, a megjegyzést túlságosan illúziótlannak találtam. Ma már nem találom annak, hiszen látva látom, hogy az erdélyi, sőt, az Erdélyről-mentalitás sem mozdul ki sok fejben.
Az a hat évvel korábbi jegyzet az Erdélyi magyar ki kicsoda felhívó szövegéről szólt. Ebből a 2009-ben borzalmas bekezdésből indult ki: „Ha életútjának nincsenek a fentiek mintájára felsorolható fontosabb állomásai, kérjük, foglalja össze röviden mindennapi helytállásának lényegét, közösségünkért végzett munkájának jelentőségét, egyéni sikerének is tekinthető közhasznú tevékenységét.” Ez a "mindennapi helytállásának lényegét" ugyanaz, mint 2015-ben Sors és jelkép címet adni egy olyan kiállításnak, mely 70 év erdélyi képzőművészetét foglalja össze. Joggal szeretné Kelemen Attila Ármin, hogy Nagy Imre Forrása legyen a tárlat emblémája. Nem azért, mintha semmire sem vágyna jobban, mint egy "vizelő kiskrapekre". Hanem azért, mert a vizelő kisfiú olyan hétköznapi, amennyire heroikus sok minden, ami Erdéllyel kapcsolatos. Holott Erdélyben nem hősök élnek, hanem emberek, és az az ember, aki ma is úgy viselkedik, mint a forradalomban, több kárt tesz az erdélyi magyarokban, mint bárki más.
A Méliusz-könyv, a Sors és jelkép szerintem nem "iszonyatosan nyomasztó". Az viszont iszonyatosan nyomasztó valóban, hogy akadnak, akik ma is úgy élnek, mint valami emléktáblák. Domborodnak a mentalitás hulló vakolatú falán. És ki merem mondani, hogy amíg sok ilyen van, addig számolhatjuk a húszéveket rogyásig.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.