Sivár remény

Nincs jókedv, csak szomorúság. Nem kilátástalanság van, hanem belátástalanság. Nincs elveszített ártatlanság, mert nincs mit elveszíteni.

Ilyesmiket olvastam ki Totth Benedek remek regényéből, a Holtversenyből, vagy ezek a hangulatok maradtak bennem. Nem is jó szó a szomorúság, inkább sivárságot kellene mondani. Füveznek és szopnak és dugnak és úsznak és avatnak és baszogatják egymást, de semmit sem igazi örömmel, holott Viki talán azért buktatja le Kacsát, mert átverte, de hát ennek a hiúsághoz van köze, nem a szerelemhez. 

Az elbeszélőnek a nevét sem tudjuk meg, bár kétszer reménykedhetünk, mert egyszer Gergőnek, egyszer meg Balázsnak szólítják. Ez az arctalanság sem tesz jót a hangulatunknak, de nagyon jót a könyvnek. És mivel ő az elbeszélő, nem kell megszólíttatnia magát, tehát ez az írói probléma is meg van oldva. Persze Holden Caulfieldnek is megtudjuk a nevét, meg Patrick Batemannak is, itt azonban mégsem baj, hogy nem.

A Zabhegyező kamaszregény, az Amerikai pszicho nem az. De éppen ezt próbáltam mondani az elején: a kamaszok és a fiatal felnőttek között semmi különbség. Mindkét kategória érzéketlen, és a világon akar bosszút állni a boldogtalansága miatt. Ha a három regényben felvázolt családállapotokat nézzük, nem is alaptalan ez a vágyuk. A Holtverseny elbeszélőjének szülei elváltak, az apja csak álmában kerül elő, az anyja egy idegroncs. Kacsa szülei szörnyen gazdagok, és mint nagyon sok gazdag család, azt képzelik, a pénz nemcsak minden, hanem a minden.

Totth Benedek nagyon ismeri a világát, melyet én sajnos nem ismerek, de hát egy jó könyv attól jó, hogy meggyőzi az embert. A szerző bizonyára versenyszerűen úszott, mert különben nem ismerné ennyire belülről, és jól megfigyelte a saját kamaszkorát, barátokkal, vágyakkal, szavakkal együtt. Mint a Zabhegyezőben, itt is a nyelv a könyv egyik legnagyobb erénye, ez az argóból összeszőtt textus: "Már vagy negyedszer fekszik rá valami köcsög a csengőre, amikor fejbe lövöm Bóját egy hangtompítós pisztollyal. Nagy, szabályos lyuk keletkezik a tarkóján. A vér gejzírként lövell a magasba, agyvelő fröccsen a falra, és csorog le lassan a padló felé. Geci dolog hátulról fejbe gyakni valakit, főleg, ha a haverodról van szó, de ha nem nyírom ki, gondolkodás nélkül végez velem." (134.) Itt csupán egy számítógépes játék leírása olvasható, csakhogy, mint Balázs Imre József is utal rá, és mint az Amerikai pszichóban is láttuk, ezeknek a szereplőknek az agyához nem jut el, hogy tetteiknek következménye lehet. 

Megrázó, sivár, szomorú könyv a Holtverseny. Végül is akad benne remény, de ez a kevésnél is kevesebb. És a legnagyobb gazember természetesen nem szomorú, és természetesen megússza a dolgot.

2015.10.20 | Címkék: Bret Easton Ellis Salinger Holtverseny könyvportré Totth Benedek | Szólj hozzá!