Egy nagy költő rejtett zugai
Patetikus mondatok szárazan vagy igazi szenvedéllyel. Számomra ez volt Zorkóczy Zenóbia
Ady-estjének legnagyobb erénye.
Egy klasszikust nagyon meg lehet ölni, és minél híresebb, annál inkább. Egykori átkai mára legfeljebb érdekességként hatnak, bírálatait úgy hallgatjuk, mintha semmi közünk sem lenne hozzájuk, vívódásai amolyan "nahát, mik vannak"-ízt hagyhatnak a hallgatóban.
Itt nem. Zorkóczy Zenóbia nem sok eszközzel dolgozik, és mi tagadás, ez is rokonszenves. (Bogdán Zsolt pedig sokkal, előadása mégis csodálatos. Nincsenek szabályok: az előadó személyes hitele szavatol mindenért.) Kovács Réka zongorázik, elhangzik néhány Reinitz-dal. Ez is meglepetés: nagyon jó dalok. És általuk meg az arányérzék révén Ady Endre "átjön", és erről a költőről, akiről sokunknak "a nagy macsó" is eszébe jut, most újra kiderül, vannak más zugai is. Az Elbocsátó, szép üzenet nem tud elhangzani, a Valaki útravált belőlünk sem, ami viszont elhangzik, az olyan, mintha Ady női énje mondaná, és például az Őrizem a szemed nagyon bensőséges és megrendítő.
Egyetlen kifogásom a túlságos kiejtés. Minden hosszú magánhangzó nagyon hosszú, és a túlzásba vitt figyelés kifog az emberen: a dícsér így, hosszú í-vel hallatszik. Ezt azért teszem szóvá, mert annak a fegyelmezett spontaneitásnak, amellyel a versek elhangzanak, árt.
Különben ismétlem: az Ady-képnek feltétlenül szüksége van a Szeretném, ha szeretnének-műsor árnyékolására.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.