Még annál is szebb - a fociról, menet közben
A belgákat le lehet győzni.
Belgium úgy indult, legalábbis a konfabulációban, mint az EB esélyese. Egyelőre azonban annak ellenére, hogy a svédekkel játszott második félidőben jók voltak, a belgák korántsem úgy játszanak, mint akiket nem lehet megverni.
A magyar csapatnak sok józanságra van szüksége ehhez, de a németekben lehet bízni. A németek, hogy ilyen sommás kijelentéseket tegyünk, nem bohémek. Andreas Möller volt az egyik kedvenc játékosom: azt az eleganciát nem lehet megtanulni, a kreativitást még kevésbé. Munkamorált azonban lehet tanulni, és a magyar csapat eddig úgy játszott, mint amiben lelkesedés mellett ez is van. Bernd Storck bizonyára tesz arról, hogy meg is maradjon.
Ha visszagondolok a románok és a bolgárok egyidőben felfutott aranynemzedékére, nos, ők visszaestek, mielőtt a döntőig jutottak volna. De egyrészt ne várjuk rögtön a lehetetlent (bár van-e értelme bármi mást várni?), másrészt az is megtörtént már, hogy egy csapat nem lankadt, hanem keményedett.
Egyetlenegy dolgot nem szabad: másra fogni a vereséget. Évtizedeken át trauma volt a berni bíró elfogultsága, vagy pedig az, hogy az Aranycsapat egyes játékosai mulatéroztak a döntő előtt. Ennek semmi értelme. A focinak a pillanatnyiságában, a visszafordíthatatlanságában van minden szépsége – olykor akár fájdalmas szépsége is.
A lényeg azonban az, hogy ami eddig történt, szép volt, hogy ami ez után történik, szép lehet, hogy a foci szép úgy egyáltalán, és hogy ha a magyarok nyernek, akkor, mi tagadás, még annál is szebb.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.