A szívós baktató - Kántor Lajos halálára
Ültünk a Dávid Ferenc utcában egy kocsmában valamilyen kulturális rendezvény után, töltök neked, mondtam, akkor én meg neked, mondta ő. Keresztbe töltöttünk. Meg arra is emlékszem, hogy leült közénk a Krónika bemutatkozó estjén a kolozsvári színházban.
Volt benne valami kifogyhatatlan érdeklődés. Mindenütt ott volt, ahol csak tehette (legutóbb a Lélekcsönd kolozsvári második előadásán találkoztunk, a beszélgetésen is ott maradt), mindent és mindenkit kíváncsian követett, büszkén emlegette és írta sokszor, ki mindenki fordult meg a lakásában, és ki mindenkivel találkozott. Bizonyos értelemben a találkozások embere volt.
Gyermekkoromban, ha fociztunk, gyakran átrúgtuk a labdát a garázson, és hozzájuk mentünk elkérni. Akkoriban persze nem tudtam, kihez megyünk, de később rájöttem, az ő kertjében szállt alá a labda, az ő felesége és fiai jöttek elő, vagy éppen ő.
A Korunk szerkesztőségében, a vonaton Pest és Kolozsvár között, a buszon Kolozsvár és Strasbourg között és visszafelé, náluk, a Minervánál, a színházban, a könyvhéten, a Kolozsvár Társaságnál. Sok Lajos kísérte végig az életemet, illetve sok helyszínen ugyanaz.
Ez az ugyanaz-ság nagyon jellemző rá, úgy érzem. Valahogy az egész és az ugyanaz embere is volt. Az egész magyar irodalomért dolgozott, mindent fontosnak érzett, köteteket, festményeket, grafikákat, folyóiratszámokat, előadásokat, galériákat, műveket, embereket. Nem véletlen, hogy a híres "Kántor—Láng"-nak ő az egyik szerzője. Majdnem negyven éven át ismertem, az alatt az idő alatt sem az arca, sem a gesztusai, sem a tonzúrája nem változott tulajdonképpen; a tartása sem, az enyhén görnyedt, szívós baktatás. Átbaktatott diktatúrán, demokrácián, mindenen.
Sokaknak még ma is gondot okoz összeegyeztetni a kultúrát a marketinggel — a Korunk rögtön a forradalom után kitalálta a Sajtófókuszt, a Magropresst, Kántor kuratóriumokban vállalt szerepet, s ez, bár nem mindig lehetett rokonszenves, a folyóiratnak és a kiadónak nagyon is hasznos volt. Én személy szerint is hálás vagyok, hogy a Komp-Press egy idő után átvette a Prospero könyvei című színházi sorozat megjelentetését.
Középen akart maradni, de nem követte el azt a hibát, hogy a közép kedvéért mentegesse a minősíthetetlen dolgokat. Ahogy én emlékszem, elfogultságai ellenére véleménye többnyire kiegyensúlyozott és indokolt volt. Ebben az egyre súlyosodó zelótaságban hiteles kivételnek éreztem.
Ne aggódj, Lajos! Majd töltünk még.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.