Elmúlt, de a miénk lehet - Szabó Gyuláról
"Van vagy két évtizede, hogy Bethlen Kata sorsához azonosuló közelségbe kerültem, s már egy dráma terve is foglalkoztatni-nyugtalanítani kezdett, de túl kemény diónak találva, meghátráltam. Félretettem akkor a »Bethlen Kata-dossziémat« azzal, hogy hátha majd egyszer elővehetem valami regényféleségként, esetleg egy történelmi tudósítás záróköteteként A lélek bástyái címmel. De a két évtized úgy telt el, hogy most távolabb vagyok ezektől a tervektől, mint húsz év óta bármikor. A korszakosan tragikus asszonyi sors azonban azóta is énem szerves részeként »ül« bennem. Nyugszik úgy, amilyen nyugtalanító, s nagyon valószínű, hogy úgy is marad immár. Lehet, hogy ez is sors." (51.)
Az Árváink című esszé első bekezdése ez az Ostorod volt-e Rodostó?-ból, Szabó Gyula három "történelmi különtudósítást" tartalmazó kötetéből, s ez a hiteles esszéisztikus, kissé melankolikus, mélyen rezdülő, érzékeny hullámzás térít vissza folyton a könyvhöz. A kevés saját szöveggel összekötött idézetek, az elmesélt történelem aztán elriaszt tőle, mégsem tudom végleg letenni: három-négyhavonta visszatérek hozzá megint. Valami olyan történelem áramlik benne, amelytől nem tudok megszabadulni.
Történelem? Élet. Senkit nem érdekel, hogyan éltek hajdanában-danában, ha annak nincs köze a saját életéhez. Gondolom, Szabó Gyula sem azért írta A sátán labdái vaskos köteteit, mert azoknak semmi köze nem volt ahhoz, ahogy ő élt a XX. század egyik legborzalmasabb diktatúrájában. De mi az, hogy "egyik"? Aki abban él, az nem alternatívákban él, hanem abban az egyben. Az nagyon valószínű, hogy a cenzúrát félre lehetett vezetni a "történelmi regény" álcájával, az viszont teljesen biztos, hogy az írót Apáczai, Árva Bethlen Kata és Mikes: a három élő ember érdekelte.
"Hull a hó és ünnepi a csend a Farkas utcában." (5.) Ez az Apáczai-esszé első mondata, és ez is ragyog: máris be vagyunk vetve ebbe a kolozsvári térbe, ahol a fehér csendben a század legnagyobb magyar elméje haldoklik. Nagyon fiatalon és nagyon megviselten, hiszen professzortársa intrikái nyomán hangzott el a híres mondat a Marosba vettetésről. És milyen lehetett az élet akkor, a szövegek megírása idején? Az Ostorod volt-e Rodostó? 1990 januárjában jelent meg, és 1989 decemberéig ép elméjű ember nem is álmodhatta, hogy az értelemnek szabadsága, tere, sípályája lehetne.
Nem álmodhatta, mégis álmodta. Ahogy a fülszöveg figyelmeztet, a megírás sorrendje fordítottja a kötet kronológiájának: a Mikes-esszé 1988 október-novemberében, az Árva Bethlen Kata 1988 decemberében, az Apáczai pedig 1989 novemberében született, s érdekes, hogy a Mikes a legterjedelmesebb, az Apáczai meg a legvékonyabb. Utólag persze könnyű okosnak lenni, de mintha a történelem közelgő vad változásai irányították volna Szabó Gyula tollát, hiszen az első erdélyi magyar filozófusról akkor írt, amikor már közelgett Temesvár.
1978 és 1981 között írta Szabó Gyula A sátán labdái négy kötetét (az ötödik 2002-ben jelent meg), és nyilván végig benne égett az erdélyi középkor gyönyöreiben és szenvedéseiben, annyira, hogy ki sem igen tudott szabadulni belőlük — ennek az örökös bolyongásnak lehet az eredménye az Ostorod volt-e Rodostó? is. Az írói pálya egyik fő vonulata ez, a Gondos atyafiság 1955 és 1961 közötti megjelenése után, és az életrajzi kötetek (A névtelen katona, Püski, Bp. 1994, Kegyetlen kegyelet, Polis, Kvár 1996, Képek a kutyaszorítóból, Pallas-Akadémia, Csíkszereda 2002, Kényszerpályák. Emlékek egy letűnt írói idő elejéről és végéről, Albert, Sepsiszentgyörgy 2004) mellett. A történelem nem mint tanítómester, hanem mint bánya, amelyben minden kincs, hiszen minden egykor valóságosan élt emberekről szól.
Az sem véletlen, hogy ez a vonulat teljes egészében a Kriterion Könyvkiadónál jelent meg, Egyed Péter szerkesztésében — vagy pedig csak úgy véletlen, ahogy a kezdő idézet mondja: "lehet, hogy ez is sors". A diktatúrában alig lehetett más kiadóra gondolni, az a kiadó azonban a szakértelem és az alázat legendás műhelye volt, és Egyed Péter az erdélyi irodalom és közélet egyik reneszánsz embere, maga is mélyen történelmi érdeklődésű személyiség.
Valahogy Szabó Gyula is elmerült, mint a történelem, de hát bármikor lehet kutatni, éppen, mint a történelmet. Nem könnyű olvasmány, az olyan mondatok azonban, melyekből mazsolázgattam, forróvá, érdekessé teszik azt, ami úgy múlt el, hogy a miénk lehet.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.