Rajongok az őrültekért - a francia sorozatokról
A francia filmesek jók az őrültekben.
Chloé, a flúgos kriminálpszichológus kezdettől a kedvencem volt, még a Vadkanragyogás egyik alakját is róla mintáztam. Aztán következett Candice Renoir a maga szétszórt zsenialitásával. Most pedig itt van Astrid, az autista levéltáros.
Azt hiszem, egy filmvásznon megformált autistát sokan és sűrűn mérnek Dustin Hoffman káprázatos alakításához az Esőemberben. Ha tehát azt mondom, hogy az Astridot alakító Sara Mortensen felér hozzá, akkor, azt hiszem, sikerül érzékeltetnem a színészi játék tökéletességét. Az a semmibe meredő szem, azok a rángatózó ujjak, az a ferde tekintet, az a bicegés, az a villogó, de kevéssé szociális értelem.
Igen, de mindannyian kiváló színésznők. Odile Vuillemin a kis retiküljeivel, a kék meg lila harisnyáival, a duzzogó harisnyáspippiségével, Cécile Bois a telt nemtörődömségével, a homlokán zongorázgatásával. Franciák vagy megszállottabb filmesek bizonyára mindannyiuk előéletét tudják, én csak ez utóbbit láttam az egyik Maigret-ben, abban is ragyogó volt.
Mit tehet az ember az egész napos alkotás-szerkesztés, a jogsiszerzés sorozatos kudarcai után? Természetesen sorozatokat néz. Még az ócskábbja is megteszi (Piedone és Terence Hill ma már igencsak megmosolyogtató dolgok, s a Privát kopókat sem az óborokat élvező sommelier nyelvével kóstolgatjuk) — a sorozatszínészet csúcsai mégis ezek, amiket felsoroltam. Számomra mindenképpen.
Amennyire irritál a Marleau kapitány vagy a Monk, annyira jól esik a Profilozók, a Candice Renoir és az Astrid et Raphaëlle. Már kezdek gyanakodni...
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.