Nekünk Rahan kell — vak és látó tényekről

A történelemben mit sem számítanak a "vak" tények. Csak a "látó" tények számítanak.

Kisebbségi magyarként naponta látom, hogy lehet lebunkózni igaz, de vak tényekkel a másikat. Erdély valamikor Magyarországhoz tartozott, tehát mindenben nekünk van igazunk, mondják a magyarok. Száz éve Romániához tartozik, tehát mindenben nekünk van igazunk, mondják a románok. Közben pedig párhuzamos társadalmak acsarkodnak egymásra.

Úgyhogy bizonyos értelemben csak a vak tények számítanak, de meggyőződésem, hogy kizárólag a látó tényeknek van igazuk.

A világnak ezen a felén kommunizmus uralkodott sokáig, következésképpen sokan elkezdtek a kommunizmussal harcolni, és nem veszik észre azokat a zsarnokságokat, amelyek körülöttük kialakultak. Hiszen mi a zsarnokság? Az, amikor az agyad egydimenzióssá kezd változni. Fegyverek sem kellenek hozzá, elég a mentalitás szorítása. Nem vagy "igazi" orosz, ha nem úgy gondolkodol, mint Putyin.

Végül aztán elérkeznek a fegyverek is — már el is érkeztek. Ez ismét egy látó tényből következik, mégpedig a birodalmi gondolkodásból. Oroszország világéletében birodalom volt, terjeszkedő és terpeszkedő, forradalom-leverő birodalom. Ez nem Dosztojevszkijről szól vagy Muszorgszkijról, hanem Nagy Péterről, Nagy Katalinról, Sztálinról és utódaikról. 

Sokan csak a vak tényeket látják, hogy például a Nyugatnak is nagy a szerepe mindebben. Ez kétségtelen, mint ahogy Hitler felemelkedésében is nagy szerepe volt a Nyugat impotenciájának. De Hitlert sem menti fel Chamberlain tévedése, és Putyint sem bárkié, akire mutogatni lehet.

Mi, magyarok, igazán nem köszönhetünk sokat az orosz birodalmi álomnak. Éppen ezért nem értem, miért rajonganak sokan Putyinért. Illetve sajnos értem. A nagy, félmeztelenül lovagló férfit látják benne, aki "megmondja" és "odaüt", aki "nem tárgyal" és "határozott". A vak tények lenyűgözték őket, és nem látják, miféle borzalomba sodor bele bennünket ez a pszichopata.

A délszláv háború kitörésekor elsőéves voltam. Szorongtunk, de talán nem annyira. Sem internet nem volt, s én magam sem voltam ilyen csalódott. Még nem kellett megtapasztalnom, hogy a közvetlen közelemben mennyien rajonganak a félmeztelenül lovagló világmegváltókért, sem azt, hogy mi lakik a barátaimban. Szomorúan néztük a híreket, melyek azonban nem áradtak másodpercenként. A vak tények azt mutatták, regionális háború ez, hamar véget ér.

Nem volt igazunk. Az csak valaminek a kezdete, s ha mindent odaszámítok, valaminek a folytatása volt. Nem tudom, hogy hihettük, hogy azok az emberek, akik a fél életüket különböző diktatúrában élték le, most hirtelen a szabadságra vágynak és azért dolgoznak. Hogy akiknek a fejét megtömték nacionalista lózungokkal, azok most hirtelen valamiféle általánosabb igazságot és szabadságot keresnek. Hogy akik abban nőttek fel, férfi az, aki volt katona, aki marcona, ha kell, lekever egy pofont, és nem dumál összevissza, azok most hirtelen a kedves, mosolygós, árnyaló férfiakban kezdenek hinni. Göncz Árpád vagy Havel puszta epizód volt. Nekünk Rahan kell, hogy ismét megvillantsam a középkoromat.

Az a rettenetes, hogy ezeknek a suttyó sztereotípiáknak ára van: most látszik csak igazán, micsoda ára. A vak tények szerint a háború 2022. február 24-én tört ki. Valójában sokkal korábban, és a számtalan "férfi" tette lehetővé, vagyis mindenki, aki az erőszakot összetévesztette a férfiassággal.

Az emberek lelkesen élnek önmaguk ellen. A beszélgetést hirdetik, de az asztalcsapkodást díjazzák. Vagy eleve a harcot, a torzsalkodást, a tombolást hirdetik és vágyják az élet minden területén, s az igaz magyarságot (románságot, oroszságot) összetévesztik a vak tények hangos és a dolgok természetéből következően egyre hangosabb felsorolásával. Aki ordít, annak már nem is kell figyelnie másra, így meg sem zavarhatják egyszerű hiteiben. Kis, veszélytelennek hitt diktátorokért rajonganak, és közben felhizlalják a veszélyes zsarnokot.

2022.03.22 | Címkék: szorongás háború birodalom diktátorok Havel | Szólj hozzá!