Átalakulósan - André Ferenc estjéről
Néhány évvel ezelőtt a nagyváradi Könyvmaratonon A. G. Weinbergert láttam zenélni. Teljesen átalakult az az ember, az arca is megváltozott a gitártól meg a zenétől, "másállapotba" került.
Ilyesmi történt André Ferenccel is az este, amikor gitárkísérettel adta elő pár versét, s a performanszban egészen megváltozott. Ettől, ahogy ott cicegett és csettegett, ahogy szájába vette a pengetőt, hogy a kezével mást művelhessen, hitelesebbé vált mindaz, amit korábban mondott Codău Annamária érzékeny kérdéseire válaszolva. Nem mintha az nem lett volna hiteles, de az egész egyéniség jobban feltárult a zene segítségével, a mélységei és a játékai jobban láthatók és könnyebben érzékelhetők lettek.
Például azt felelte egyszer, hogy miért is kellene unatkozni egy nyolcórás vonatúton, miért kell eleve elhatározni, hogy most márpedig unatkozni fogunk? Inkább figyeljünk, és akkor még a csámcsogó útitársat is érdekesnek találjuk.
Vagy azt, hogy a posztmodern filozófia és művészet jó válasz volt arra a korra, ma viszont már másféle válaszokra van szükségünk, ezért adták ki a Címtelen föld című metamodern antológiát, és indokolták meg a fogalmat Horváth Benjivel.
Mindez ott gomolygott abban, ahogy Feri játszott, az arcában és a lényében. És azért az nagy dolog, amikor az igazság megmutatkozik. Húsvét előtt pláne.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.