A szép Európa - egy jó fesztiválról
— Szóval egy belső hűtlenség — mondja Wilhelm Droste. — Ez már finom — teszi hozzá aztán.
A Három Holló tulajdonosával a Szépírók Társasága Tavaszi Fesztiválja ebédszünetében beszélgetek (pillanatképek itt). KAF üdvözletét adom át neki, s arról kérdez, hol élek. Mikor kiderül, hogy Kolozsvárról Marosvásárhelyre költöztem, akkor mondja a fenti replikát. Ő maga Németországból Magyarországra költözött sok éve, én viszont Erdélyből Erdélybe, csak várost váltottam.
Hogy él a fordító?
A fesztiválra Karádi Évának és Orcsik Rolandnak köszönhetően jutok el. Utóbbi Tiszatáj-os kollégáival arra buzdított, állítsak össze egy antológiát a román irodalomból (ebben, mint annyi mindenben, Balázs Imre Józsefnek is volt némi szerepe), előbbi rábeszélt a részvételre. Egy ideig próbáltam szabadkozni, mondván, május elején Bécsbe megyünk Noémivel, de Éva szelíd határozottságának nem tudtam ellenállni.
És nem bántam meg — teszem hozzá rögtön. Valóságos szellemi sokkterápia volt ez a kerekasztal, amelyben Bombitz Attila az osztrák, Medve Zoltán a horvát, Orcsik a szerb, Rajsli Emese a szlovén, Németh Zoli a szlovák, én meg a román kötetet mutattam be, Király Edit egy Duna-antológiáról beszélt, és végre otthon érezhettem magam egy városban, ahová még nem költöztem el.
Felsorolni is sok, hogy mi minden történt. Rajsli Emese a Forum könyvkiadó sorozatát is ismertette, az egész társaság pedig Európáról beszélt. A kulturálisan tevékeny és gondolkodó Európáról, nem arról, amelyik láthatóan zavarban van, és nehéz helyzeteit szinte kizárólag bürokratikus intézkedésekkel tudja megoldani. Arról az Európáról, amelyben az embereknek nem kellene párhuzamos világokban élniük pusztán azért, mert más a nemzetiségük; amelyben a nyelvi érdekes jelenség, mert a szépirodalom remekül ábrázolja; amelyikben kíváncsiak vagyunk, hiszen mi másból él a fordító, ha nem abból, hogy nem ért valamit, és előbb utánajár, de az után sem ítélkezik fölötte; amelyben mindenki több kultúrában van otthon, de nem zárkózik be felette rendkívüli tudásába.
A fordtók és szerkesztők kerekasztalát Karádi Éva mosolygós dinamikával vezette, Deczki Sarolta és Csordás Gábor pedig csodálatos rezonőröknek bizonyultak.
A gyros hatalma
Közben még gyros-tálat is ettem, és ez végzetesnek bizonyult. Az antológiák ugyanis a néhány bekezdéssel korábbi sorrendben mutatódtak be, és bár egy gyros-tál nem egy háromasztalos flekken, azért megbódított, úgyhogy nagyon nehezen vártam ki a soromat. De aztán összeszedtem magam, és a végzet sorssá fejlődött.
Itt szükséges némi tisztázást tenni. A népek, nemzetek, nyelvek antológiái a Tiszatáj Insula Vicina sorozatának darabjai, a Duna-antológia viszont egy Király Edit és Tübingenben élő román kolléganője szerkesztette kötetek. Az előbbiek egy adott irodalmat mutatnak be, míg az utóbbiak egy folyó szellemi teréről szólót: az elhangzó szövegek az újvidéki "hideg napok" körüli részletek voltak.
Zárásként Parti Nagy Lajos Egy ulmi szál című, Esterházy Péterről szóló szövegét olvasta fel Király Edit. A Harmonia cælestis szerzőjének születésnapjára készült esszé a Rókatárgy alkonyatkor szerzőjének íródó Duna-könyvének részlete. Méltó zárás volt mindenképpen.
Én azonban még nem hagyhatom abba. Ugyanis szó kell hogy essék a felolvasások zenéjéről. Koszta Gabi és Mészáros Tünde annyira jól művelték — a legtöbb szöveget ők olvasták fel —, hogy utóbbi férjétől, a szintén fordító Böszörményi Pétertől (Maroš Krajňak köteteit ültette át magyarra) meg merészeltem kérdezni: a feleségének színésznő múltja is van? Nem, csak egyszerűen jól olvas.
És jól fordít: Peter Balko Akkor, Lošoncon című könyvét máris nagy élvezettel olvasom, holott csak ma mutatják be a Németh Zoli-féle BÁZIS közreműködésével.
Fordított kamera
Szóval nagyon jó volt. És hol van még az ügyetlenség, mely, bármennyire is szeretném, mégsem maradhat el? Történt ugyanis, hogy letöltöttem egy applikációt a BKV-jegyek érdekében. Pompásan ment minden, már csak be kellett olvasnom a kódot a buszon. Tartom a telefont: nem megy. Tovább tartom: tovább nem megy. A buszsofőr kiszól: a másik felén van a kamera! Nem értem. Egy résztvevő hang szólít meg: Szabad lesz? És beolvassa a kódot, amelyet én úgy akartam, hogy lefedtem a kamerát. Ó, irgalom atyja, ne hagyj el.
És hol van a Wizzair nagyszerűsége? Marosvásárhelyen gond nélkül felengednek a gépre, Pesten azonban 30 eurót kell fizetnem. Mert nekem nem olyanom van, ezért nekem csak egy hátizsákot szabad. Hivatkozhatom én Marosvásárhelyre, az Úristenre és a keserves úristenre. Készpénzzel vagy kártyával? — kérdezi a hölgy rezzenéstelenül. Visszaléptem a másik Európába.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.