Alakok - huncut portrék
Kosztolányi kezdte, én folytatom, de másképp.
Látszat szerint a szabadságra vágyik. Akkor jössz rá, hogy korántsem, amikor loboncos haját kifésüli, és elkezdi szeretni a hatalmat, ő, aki az életét kockáztatta, hogy az egyik hatalom megszűnjön. Akkoriban felháborította az igazságtalanság, melyet most ő maga gyakorol.
Alesetei változatosak. Ott van az ájtatos, aki majdnem olyan lassan beszél, mint az államelnök, jámbor képén áhítat ragyog, miközben a napidíjra gondol.
Ott a szabad szellem, aki összevissza locsog a tévében, és gyomorforgató műsorokat vezet, melyekben kótyagos művészek a töltött káposztába hajoltan hallgatják a zavagyulát.
Ott a nemzeti vátesz, aki Isten földi helytartójaként jár-kel a világban, egy város hajlong előtte, amíg meg nem sértődik, és akkor már csak a fele, mármint a városnak.
Ott a szavak embere, aki egyetemistaként gavroche-kodott némileg, aztán sürgősen államtitkárrá változott, hogy meg sem álljon Amerikáig.
Ott a zilált egzisztencia, vörös haja villámlik az égen, pusztító szenvedélyét jól marketingolja, már ország-világ meg van győződve, hogy ő bántva van.
Életkoruk is változatos: akad, aki már felnőtt volt, akad, mások alig nőttek ki az iskolapadból a forradalom idején. Közös bennük, hogy egy zsíros állást sosem tévesztettek össze más pozíciókkal, holott használták azokat is.
A finom
Heideggert olvas és a Húsvét-szigeteken időz. Mindent tud a kompromisszumról, melyet mások gerinctelenül megtettek, amikor a veséjüket leverték. Ő daliább náluk: verés nélkül is hajlandó bármire. Van, amikor erre okos, van, amikor arra, már ahogy a korszellem diktálja. Nehéz a rugalmasságon rajtakapni, mert az elméletet éppoly jól kezeli, mint a gyakorlatot. Porcukorral eszi a kocsonyát, ahogy Connecticut-ben szokták szerinte. Sála tükörfényes aktatáskájára vagy retiküljére néz, kulcstartójának színe visszaköszön a cipőjén. Kedvence Schubert és a lila Picasso, amelyről senki sem hallott, de nyilvánvalóan létezik.
A művész
Viharzó önimádat, sebzett egoizmus. A tisztánlátást sürgeti, de magával nincsen tisztában, nem is akar az lenni. Ha valaki téved, a földbe döngöli; ha egy barátja teszi, elmagyarázza, miért nem tévedett az illető, s ha mégis, tévedésének súlya miért kisebb. Saját botlásait nehéz elviselnie, mert tévedhetetlennek hitte magát, de többen emlékeztetik rájuk, így kénytelen elmagyarázni őket. Szeret zsoltárokat idézni.
A vezér
Az igazgatói székben született, valamikor onnan távozik majd nyugdíjba. Néhány petőfis gesztusával megnyerte a fiatal szíveket, akik azóta is bánják ezt az elhamarkodott lépést. Retorikailag liberális volt, realitásban zsarnok; mára mindkettőben az utóbbi lett. Ezt szereti Goethe aforizmájával indokolni, elvégre művelt ember, bélyeget gyűjt és el tudja zongorázni Claydermant. Manapság ritkán teszi. Három háza van és golfozik. Gyűlöli a kispolgárokat.
Az apa/anya
Retorikailag kétségbevonhatatlan. Magyar-román barátság, liberalizmus, újszerű szemlélet. Hosszú, hasznos munkálkodásában fotelben-székben végig ehhez tartja magát. Jön és megy, beszélget és fellép, lelép s ha kell, kilép, pénzt szerez, lohol, biztosít és tudósít.
Aztán a nyugdíjhoz közel egy olyan utódra hagy mindent, akiről a második percben kiderül, hogy mindenben az ellenkezője, holott vele dolgozott évtizedeken át. Nacionalista, konzervatív és a szemlélete avítt, de harcias. Az apa retorikájának a fiú a valósága.
A gyermek
Óriáscsecsemő. Mindig szomorú, de ezt jó kedéllyel önti le, vaníliával a halat. Óvatos, de bátor. Közösségi, de remete. Megbízhatatlanságát szórakozottságára fogja.
Ha megbántják, rögtön felmondana, aztán marad. Ezt a döntést sokszor kell meghoznia. Nagy döntéshozó.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.