Alakok - huncut portrék
Kosztolányi kezdte, én folytatom, de másképp.
Fiatalkorában fiatal volt. Tizenöt évvel ezelőtt még Esterházyval ment hazafelé, szívószál termetére rogyott a válla, kese haja alól értelem villogott a szemekben.
Ma már sóhajtozva bizonygatja a tévében, hogy mindenben Diktornak van igaza, csak neki volt igaza, sőt, csak neki lesz, s még sőtebb, csak neki lehet. Bizonyára továbbra is liberálisnak tartja magát, csak módjával.
Az ellenzéki
Egy diktátorral áll szemben, legalábbis retorikusan. Valójában, mint Woody Allen elhíresült jelenetében, azon töpreng, hogyan írják azt a szót, egy t-vel vagy kettővel.
Nagy tévébajnok, ott mindenkinek a szemébe mondja, hogy egyrészt, de viszont másrészt, nagyjából-egészében, azt gondolná, hogy ki tudja, de mindezt rendkívül radikálisan, félelmet és megalkuvást nem ismerve.
Mohón érdeklődik az irodalom és általában a művészetek iránt. Díjat alapít, melyet elvileg olyan művészeknek ad, akiket a kormány nem támogat — aztán roppant vakmerően olyanoknak nyújtja, akik a kormánytól is megkapnák. Sűrűn és szívesen beszél a civil élet lényegéről, melynek alapja a parlamentben lenni. Facebookján fényképek a világ minden tájáról. Ő Dózsa György, a globetrotter.
Könczey Elemér karikatúrája
Az antikommunista
Mindenért a komcsik a hibásak. Ez már akkor is úgy volt, amikor párttitkárként tolta a szelet.
Azóta, ötvenhárom évesen, megradikalizálódott: már a zsidókról is tudja, hogy komcsik. Diktor legnagyobb erénye, hogy azt mondta, ruszkik haza, bár ez az erény az utóbbi időben egyre inkább halványul, s valamit kell kezdeni ezzel a termékeny ellentmondással.
Nemrég még az oroszok voltak a közellenségek, hirtelen azonban rájött, hogy korántsem. Mindenüvé az ukránok vonultak be, élükön Sztálin, a grúz. Trockij természetesen zsidó volt, Lenin talán tatár. Az orosz írók a legnagyobbak, a zeneszerzők szintén, az orosz balett közismert.
Egykor a Gulág Auschwitz méltó párjaként rögzült az ő egyéni kollektív emlékezetében. Mára már hajlandó megértést tanúsítani, és Szolszenyicint nem annyira az Ivan Gyenyiszovics egy napja miatt tisztelni, mint egy cikk miatt, melyet 1994-ben írt az ukrán birodalmi törekvésekről.
A krónikás
Felesége szerint már-már úgy ír, hogy Ottlik elmehet a sunyiba az iskolájával. Ő, mármint felesége férje, elfogulatlanul látja fejedelme erényeit. A hibáit is látná, ha volnának, de nincsenek.
A hazai politika éles szemű elemzője, így megbízható forrás az aranykor regisztrálásában. Ezt három kötetben végzi, a következő hármat jövő hétre ígéri, a vázlatok már elkészültek, már csak a névmutatóra vár, ez azonban nem lesz nagy munka, lévén, hogy csak egy név szerepel benne, ráadásul minden oldalon.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.