Transzilvániában tájolunk, Marosvásárhelytől Máramarosszigetig
Háromkor ülök fel Vásárhelyen, ötkor már az Imbissben ásványvizezek.
Covaciu Norbert és Vicsai Zsolt vár rám. Zsolt régi barátom, Norbit most ismerem meg, és máris rokonszenves. A VárosLátó munkálatai közben csetteltünk, és most személyesen is találkozunk. Remek ember, kiegyensúlyozott és kedélyes. Három órán át beszélgetünk, senki nem siet sehová, viszont mindenki kíváncsi a másikra. Isten ajándéka ez a beszélgetés valósággal; alig volt részem ilyenben az utóbbi időben.
A Költészet tavaszára érkeztem immár sokadszor, s ha már csütörtökön kellett jönnöm, hogy pénteken részt vehessek a rendhagyó irodalmi órán, hát megszerveztük ezt a kis találkozót. Jól tettük.
Este megérkezem a Noémi édesanyjához, és rövid csevegést követően ágyba zuhanok. Másnap tízre a Silvania gimnáziumhoz megyek, hogy Egyed Emesével részt vegyek Szabó Kati óráján. Ez kiváló forgatókönyv szerint zajlik, feszesen, mégis üdén. Előbb villámkérdések, aztán felolvasás, majd kis kreatív gyakorlat, végül egy nekünk szentelt műsor. A diákok és a tanárok egyaránt remekelnek, Fazakas István l'Adyk nevű együttese hangulatos koncertet ad. Ilyen tanárok kellenének minden terembe legalább öten.
Szőke Anna ebédre visz, ahol az egész fesztivállal találkozom. Molnár Heni, Molnár Andi, az örök Kovács Tünde, Daniel Săuca, Halmosi Sándor, Jász Attila, Oláh András, Kiss Lehel, Balázs F. Attila, Simonfi István. A leves és a második fölött váltjuk meg az irodalmat, végül már semmi sem marad belőle. :)
Kiss Gergő fotója
Délután Zalai Antal hegedűkoncertje, csoportos kiállítás a Hegy címmel, aztán a halál tematikája köré írott versek felolvasása magyar és román szerzőktől két nyelven. Szabó Attila tolmácsol remekül és humorral. A vacsoránál beszéljük Emesével, hogy ennyire kétnyelvű kulturális esemény csak Besztercén van. Holott Zilahon zajlik azért a szimbolikus térfoglalás: a Silvaniát csak emlegetik Adynak, a suli előtt Ady szobra mellett a Gogáé.
Este afféle ivászat, persze irodalmi. Dumálunk, röhögünk, és megint elölről. Sándorral és Attilával már összeszokott triót képezünk, s hát még az elmaradhatatlan Kati és Tünde! Nélkülük az élet gyötrelem. Éjjel szédülök haza.
Reggel pedig máris üdén támadok: Kürti Barna barátom visz Máramarosszigetre, ahová egy Fábri Sándor nevű költő miatt hívott meg Zahoránszki Brigitta. De mert ő Novák Katalin látogatásán vesz részt, Pintér Zsolt a hivatalos kísérőnk és megnyitónk. Zsoltot is rég ismerem, rokonszenves arcát már vagy négy éve láttam először.
Szigeten zsúfolt ház előtt beszélgetünk Gotha Róbert Milánnal. A költészet lényegéről meg a közeg fontosságáról esik szó. Fábri Sándor rövid, humoros verseket küldött nekem még kriterionos koromban, és valami szépet válaszolhattam, mert azt mondják, élete végéig hordozta a levelemet. 2012-ben halt meg, és posztumusz kötetét, a Szájaszályt most mutattuk be.
Gotha Róbert Milánnal — Kürti Barna fotója
Ha már itt vagyunk, elmegyünk, megnézzük Hollósy Simon szobrát. Egyesek állítólag felháborodva hörögtek, hogy a tűrődések a tökeit formázzák, én viszont azt mondom, rossz az, aki rosszra gondol. A szobor olyasmi, mint a zilahi ülő Ady-szobor: emberi és megszólítható.
Hollósy Simon — Kürti Barna fotója
Annál megrendítőbb Aurel Vlad szoborcsoportja a máramarosszigeti börtönmúzeum udvarán. Rémes, hogy miket követtek el itt az emberekkel az egyenlőség nevében: saját ürüléküket kellett megenniük, forró levest hörpölniük hátrakötött kézzel, egy víznyomó rendszert működtetniük iszonyú erőfeszítéssel. Egy kihallgatótiszt lepedővel a derekán ment be a vallatóba, nehogy összevéreződjön. Mint Pilinszky mondja, ez botrány, hogy megtörténhetett, és szent, mert megtörtént.
Iuliu Maniu is itt raboskodott, ő itt is halt meg. Akármit gondolunk róla, ilyent ember nem érdemel. Idős korában bezárták egy apró cellába, ahol napközben nem feküdhetett le, éjjel pedig lámpapislákolásban aludt, és vödörbe végezte a szükségét. A román állam a saját elitjét fejezték le a legnagyobb szenvedéllyel. Persze minek elit, ha egyszer úgyis mindenki egyforma.
Kürti Barna fotója
Hazafelé vitatkozunk egyet közéletileg, de Barni is, Zsolt is normális, nem acsarkodik — így van értelme. Zsoltot ugyanott tesszük le Nagybányán, ahol felvettük: az elmegyógyintézet előtt, mi meg megyünk Zilahra. Szilágycseh előtt rendőr áll, megbüntetik Barnit szombat örömére. Hát ezt a kalandot sem hagytuk ki, a fene vigye el.
Ágyba ájulok, de előtte belakmározom anyósom rizibizijét disznósülttel. Még délelőtt hívott Robi, hogy haza kellett jönniük Bagosra, mert meghalt a nagytatája, és visszavisznek Vásárhelyre másnap. Vasárnap tehát költői módon becsomagolok, és hazafelé száguldok. Úton vagyok, te is láthatod.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.